8. fejezet - Fáj...
Heechul POV.
Nagyon jól aludtam, ennél frissebben talán még sosem keltem. Ráadásul Midori még alszik, ugyanúgy, ahogy este hozzám bújt. Nem akarok megmozdulni, felkelteni őt. Annyira gyönyörű, miközben alszik! Sokáig nézem őt. Egészen addig, amíg mozgolódni nem kezd, majd mikor meglát, elmosolyodik és kapok egy puszit.
- Jó reggelt, bátyus! - mosolyog még mindig.
- Jó reggelt neked is! Hogy aludtál?
- Miután átjöttem hozzád, jól. Köszönöm!
- Ugyan! A világ legédesebb húgáért bármit!
- Olyan aranyos vagy! - ölel meg. - A legjobb bátyus a világon!
Jól esnek a szavai, ám az tőrként hatol a szívembe, hogy csak bátyjaként tekint rám... De nem szabad megtudnia az igazat, jobb ez így.
Készítek reggelit, amit kivételesen a teraszon fogyasztunk el. Jó az idő, bár kicsit lehűlt az eső után,de csak annyira, hogy az ember ne süljön meg már kora reggel. Reggeli után megkérdezem Midorit, hogy nincs-e kedve elkísérni a próbára. Örömmel jön, ami engem megnyugtat, így nem kell aggódnom az előérzetem miatt, ami egy percig sem csillapodott tegnap óta.
Felöltözünk és elindulunk a próbaterembe, kivételesen gyalog. Gyönyörű az idő, ami a kedvünkre is kihat, végig nevetünk és bohóckodunk vidáman köszönök a többieknek, ám a mosoly lehervad az arcomról, amint meglátom Yesungot a húgom közelében. Valamiért nagyon gyanús nekem a srác. Rám mosolyog, de a mosolyában van valami kárörvendő, valami gúnyos, amit nem tudok mire vélni, és egyáltalán nem nyugtat meg. Persze nem tehetek semmit, mivel együtt vannak. Én meg egyszerre vagyok dühös és elkeseredett. Az összes reményemet elvesztettem már... De most nem hagyom, hogy bármi is elrontsa a kedvem! A próba jó hangulatban telik, sokszor nem is tudunk a táncra koncentrálni a nevetéstől. Nagyon hamar eltelik a nap, mindenki hullafáradtan vonszolja magát az öltözőbe. Hamar átöltözünk, elköszönünk egymástól és elindulunk haza. Azaz én csak indulnék, de a húgomat sehol sem találom. Eluralkodik rajtam a pánik, minden lehetséges helyen keresem Midorit. Mikor kilépek az ajtón, akkor látom meg, hogy a kanapén ül és engem vár. Könnyek szöknek a szemembe a megkönnyebbüléstől.
Hazafelé vesszük az irányt, közben bemegyünk a kedvenc fagyizónkba is, ahol a kedves fagyis hölgy mindig meglep minket valami aprósággal, ez most sincs másképp. Ezúttal a házilag készített sütijéből kapunk egy-egy szeletet. Leülünk az egyik padra és jóízűen elfogyasztjuk a sütit a fagyi társaságában. Miután elpusztítottunk mindent és megköszöntük az apró figyelmességet, folytatjuk az utat haza. Most már nagyon meleg van, jó lesz mielőbb otthon lenni. Otthon bekapcsoljuk a légkondit és leülünk a nappaliban beszélgetni.
- Heechul... – Felé fordulok. - Kérdezhetek valamit?
- Persze nyugodtan. - mosolygok.
- Tegnap óta olyan... furán viselkedsz. Valami baj van?
- Séta közben tegnap rossz előérzetem támadt. Veled kapcsolatban. Azóta félek, nehogy bajod essen.
- Ne aggódj, vigyázok magamra! - Épp, hogy kimondja, elvágja az ujját egy papírral.
- Biztos vagy benne? - kérdezem aggódva. Bólint. Keresek sebtapaszt és beragasztom az ujját
- Látszik, hogy testvérek vagyunk. - nevet. - Elmosolyodok. De a mosoly keserédes, csak bánatot hoz a szívembe. Ezt persze lepleznem kell.
- Na igen... - nevetek én is.
Ebéd után úgy döntök, alszom egyet. Lefárasztott a próba, meg a meleg is. Azt hiszem, ezalatt a pár nap alatt, amíg csak rémálmom volt, a mostani a legszebb. Semmi különös, csak a húgommal álmodok. Fura ezt így kimondani, de talán érthető.
Szinte újjászületve ébredek, délután ötkor, ami azt jelenti, hogy öt órát aludtam. Azért remélem, este nem lesz gond az elalvással...
Úgy tűnik, nem volt elég nekem a táncból, beteszem a Mr. Simple-t, kikapcsolok és átadom magam a zenének. Észre se veszem,hogy közben Midori bejött, csak mikor véget ér a dal és tapsolni kezd. Erre úgy megijedek, hogy lefejelem a polcot. A lány rögtön mellettem terem és puszit nyom a fájó pontra, plusz az arcomra is jut.
'Istenem, most olyan szívesen...' NEM! Kim Heechul, ezt ki kell verned a fejedből! Bár ilyen könnyű lenne... Egy könnycsepp gördül le arcomon.
- Bátyus, ennyire fájt? - hallom meg Midori aggódó hangját.
- Fáj... - suttogom, majd az ágyhoz vonszolom magam, bebújok és összehúzom magam egészen apróra. Hugi betakar, ad egy puszit majd becsukja maga mögött az ajtót, belőlem pedig kitör a zokogás, amit igyekszek a párnával tompítani.
Így ér véget egy tökéletesen indult nap... Éreztem!
Hamar álomba sírom magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése