2. fejezet - Boldog vagyok!
Midori POV.
Reggel tökéletesen kipihentnek érzem magam, és elégedetten gondolok vissza a tegnapi napra. Ám valami mintha hiányozna. Bal oldalamra pillantok, ezután leesik, hogy miért volt hiányérzetem. Heechul már nincs mellettem. Biztos reggelit készít, vagy már elment itthonról. Tekintetem az órára téved. Tizenegy elmúlt. Akkor már nincs itthon. Mivel nekem már nyári szünet van, úgy döntök, elmegyek a városba sétálni. És ha már ott vagyok, veszek magamnak valami cuki fürdőruhát. Írok egy cetlit bátyusnak, ha esetleg hamarabb hazaérne, mint én. Felkapom a táskámat, felteszem a napszemüvegemet és elindulok. Tíz perc alatt a központba érek. A nagy meleg ellenére hatalmas a nyüzsgés még ilyenkor is. Sok boltba bemegyek, mire találok egy normális fürdőruhát. És persze, magamat ismerve nem csak azt veszem meg, ami tényleg szükséges, hanem mást is. Veszek még egy rövidnadrágot, három topot és egy pár papucsot, meg egy könyvet Heechulnak, amit már rég kinézett magának. Egy kisebb vagyont hagyok a boltban, az eladók örömére. Mivel elfáradtam a vásárlásban, beülök egy kis vendéglőbe meginni egy kólát. Jól esik ebben a hőségben. Az idő meg csak telik, mire hazaérek, négy óra elmúlt. Alig lépek be a lakásba, kedves bátyám azonnal elém ugrik, ezzel a frászt hozva rám. Megszólalni sincs időm, szinte leordítja a fejemet.
- Mégis hol a francban voltál, hm? El sem tudod képzelni, mit éltem át! - ordibál velem. Sosem láttam még ennyire kiborulva, megijedek. Egyszerűen nem bírok megszólalni. Könnyek gyűlnek a szemembe. Hát nem látta a papírt az asztalon? Vagy miért nem hívott fel? A földre rogyok, összegömbölyödök és zokogok. Igazából fogalmam sincs, miért sírok. A félelem váltotta ki belőlem? Vagy a tudat, hogy a saját testvérem kiabált velem? Nem tudom. Lassan alábbhagy a sírás, megnyugszom. Könnyes szemekkel nézek fel Heechulra.
- N-nem láttad a papírt az asztalon? - kérdezem.
- Milyen papírt? - kérdez vissza, most már nyugodtabban. A szemében megbánást látok.
- Amit a konyhaasztalon hagytam neked. Egy levelet, hogy elmentem vásárolni...
- Istenem, hogy lehetek ennyire idióta? - Az asztalhoz sétál, ahol meg is találja a levelet. - Kérlek, ne haragudj! Basszus... - Leguggol elém, két kezébe fogja az arcom, a szemembe néz, aztán magához ölel. - Ha egy kicsit jobban körülnézek... Tényleg ne haragudj!
- Minden oké, nyugi. - Halványan elmosolyodom. Felállok, magammal húzva őt is. Nyomok egy puszit az arcára, rámosolygok. - Egyébként vettem neked valamit!
Elkezdek kutatni a táskámban. Meg is találom a könyvet, amit neki vettem. Mikor alaposabban megnézi, nem jut szóhoz. Hitetlenkedve néz rám, mintha azt kérdezné, hogy 'Ez most komoly?'
- Ezt akartam megvenni már hetek óta! Köszönöm! - Hálásan néz rám.
- Igazán nincs mit! - borzolom össze a haját. Talán nem kellett volna. Olyan gonoszan néz rám, amennyire csak tud. Tudom, mi következik most, de én nem akarom! Elszaladok előle, de nem érek vele sokat, mert úgyis utolér. Ledob az ágyra, felém térdel és elkezd kegyetlen módon csikizi. Tudja, hogy ezt utálom a legjobban, mégis megteszi. Direkt. Visítok, nevetek, vonaglok alatta, de nem hatja meg, tovább csinálja. Mikor már vörös a fejem a nevetéstől, megkönyörül rajtam és elenged. Lefordulok az ágyról a földre, ő meg ijedten ugrik utánam.
- Hé, jól vagy? Nem ütötted meg magad? - kérdezi aggódva. Még mindig nem bírok megszólalni a lihegéstől és a nevetéstől, így csak megrázom a fejem, hogy semmi bajom. Erre kifúj egy csomó eddig benntartott levegőt. Felsegít a földről, aztán elindul a konyha felé. Megbeszéljük, mit együnk vacsorára, aztán nekiáll elkészíteni. Úgy két óra múlva kész is a kaja. Evés közben állandóan nevetünk valamin, párszor majdnem meg is fulladok. Természetesen ezen is csak röhögök, amit Heechul nem igazán díjaz. Mindig elmondja, hogy jobban is vigyázhatnék magamra, meg hogy ne nevessek evés közben. De hát ha ő nevettet! Ezen persze besértődik, de a végén nem bírja ki mosolygás nélkül, ebből tudom, hogy nem haragszik. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök, megbeszélem vele a köztem és Yesung közt lévő dolgot. Mert úgy látom, én sem vagyok közömbös számára. És nagyon nem szeretném, ha emiatt esetleg bátyus megutálna, vagy haragudna rám. Azt nem tudnám elviselni. Miután elmosogattunk, leülünk a nappaliban a kanapéra és belekezdek.
- Heechul... én... nem is tudom, hogy kezdjem. Tudom, hogy azt mondod mindig, hogy tartsam magam távol Yesungtól - A név hallatára arcizmai megfeszülnek. Ennyire utálná? -, de úgy érzem, hogy én is bejövök neki, és tudom, hogy nem bántana. Ismerem őt annyira. Kérlek, adj egy esélyt a dolognak! - Könyörgő szemekkel nézek rá.
- Legyen. - Nagyot sóhajt. - De ha csak egyetlen ujjal is hozzád ér, megbánja azt is, hogy megszületett. - A tekintetében mintha szomorúságot látnék. De csak egy pillanatig. Vajon valóban az volt? Nem tudom. De mindegy is. A nyakába ugrok.
- Imádlak! - Adok egy puszit az arcára, amit mosollyal nyugtáz. - Te vagy a legjobb báty a világon! Nagyon szeretlek! És köszönöm!
- Nincs mit megköszönnöd. A szerelmet nem lehet befolyásolni. Ha szeretsz valakit, akkor szereted. Nincs mit tenni. Sok boldogságot, ha összejön a dolog... - suttogja a végét.
- Köszönöm. - motyogom zavartan. Most szomorú? Emiatt? Tényleg nem értem őt... És valahogy engem is kicsit lelombozott az ő rosszkedve. Elköszönök tőle és felmegyek a szobámba. Most nincs kedvem zuhanyozni, majd holnap reggel. Átveszem a pizsamámat, bezuhanok az ágyba és hamarosan el is nyom az álom. Még félálomban hallom, hogy Heechul bejön a szobámba. Hogy miért, azt nem tudom, de nincs erőm megkérdezni ezt. Becsukja maga után az ajtót, innentől pedig képszakadás, elalszom. Reggel egy kisebb szívrohamot kapok, mikor meglátom magam mellett kedves bátyámat. Majdnem visításban török ki, fogalmam nincs arról, hogy került mellém. Mikor meglátja – minden bizonnyal – rémült arcomat, elkezd nevetni. Erre én bevágom a durcit. Ne nevessen ki! Kimászok az ágyból, egyenesen a fürdőszobába sétálok. Magamra zárom az ajtót. Beülök a kádba, megnyitom a forró vizes csapot, és csak áztatom magam. Jól esik. Bátyus beszól, hogy megy próbálni. Kiüvöltök, hogy oké. Majdnem elalszom a kádban, a telefonom csörgése térít magamhoz. Hatalmas hangerővel szól a Bonamana, lehetetlen nem meghallani. Gyorsan kiugrom a kádból, magam köré tekerek egy törölközőt és felveszem a készüléket.
- Halló!
- Szia Midorii, itt Yesung. - A szívem kihagy egy dobbanást, mikor megszólal.
- Szia! Mi újság? - kérdezem vidáman.
- Arra gondoltam, hogy próba után elmehetnénk valamerre. Csak ketten. Mit szólsz hozzá? - Szinte látom magam előtt, hogy mosolyog.
- Benne vagyok! - Ez most vajon randi lesz? Azt hiszem, vehetem annak... - Hánykor és hol találkozzunk?
- Négy körül van vége a próbának, ötre érted megyek, rendben? Aztán meg majd meglátjuk, mi lesz.
- Rendben! Szia!
- Szia! - köszön el. Istenem! Erre várok már nem is tudom, mióta. És most teljesül. Nem hiszem el! Nagyon izgatott lettem. Most 11 óra van, azaz van hat órám elkészülni. A hajamat egyszerű lófarokba fogom össze, egy enyhe sminket felteszek, a legtöbb idő pedig az öltözéssel megy el, illetve a ruha kiválasztásával. Mire ezzel is megvagyok, már négy óra van. Még van egy órám. A gyomrom már most görcsben van. Nagyon izgulok. Mint mindig, akárhányszor Yesung közelében vagyok. Közben Heechul is hazaért, elújságolom neki a hírt. Kicsit húzza a száját, vonakodva bár, de belemegy. A lelkemre köti, hogy nagyon vigyázzak magamra, és legkésőbb éjfélre legyek itthon. Épp befejezi az apai tanácsadást, csengetnek. Boldogan szaladok az ajtóhoz, nyomomban bátyám. Kinyitom, és egy iszonyat dögös Yesung néz vissza rám. Ahogy a tekintete összetalálkozik bátyuséval, mintha ellenséges villanást vélnék felfedezni benne. Most vagy én hülyültem meg, vagy ezek ketten tényleg nem kedvelik egymást. De ennyire? Azért remélem, nem ennyire komoly a dolog... Elköszönök Heechultól, aztán elindulunk. Beülünk egy hangulatos kis étterembe. Halk zene, gyertyafény... Tisztára, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna. Elbűvölve nézek körbe a helyiségben, amit Yesung egy mosollyal nyugtáz. Leülünk egy előre lefoglalt asztalhoz. Hamarosan jön a pincér. Leadjuk a rendelést. Míg várunk az ételre, beszélgetünk. Mindenféléről. Vágyak, gyerekkor, jövő, minden szóba kerül. A vacsi után iszunk egy kis bort, ami jól esik. Hirtelen Yesung átül mellém, átkarolja a derekamat, magához húz és szenvedélyesen megcsókol. A döbbenettől egy pillanat erejéig fel sem fogom, mi történik, de mikor leesik, karjaimat a nyaka köré fonva csókolok vissza. Hosszú percekig csak csókolózunk, a külvilág megszűnik létezni. Miután a levegőhiány miatt megszakítjuk a csókot, elveszünk egymás szemeiben. Tekintetem szeme és szája közt ingázik. Újabb csókba von bele, amit örömmel fogadok. Lassan elindulunk hazafelé. Gyalog vagyunk, ami nem is baj. Amúgy sem lakok messze, és így legalább ki tudjuk élvezni egymás társaságát. Ujjainkat összekulcsolja, ami melegséggel tölt el. Az ajtóban még egyszer utoljára hosszan megcsókol, majd megfordul és elindul haza. Sokáig nézem távolodó alakját. Mikor már elveszett a sötétségben, halkan kinyitom az ajtót, beosonok a szobámba, még meglesem az órát. 10 óra. Tökéletesen időben vagyok. Át sem öltözök pizsamába, úgy, ahogy vagyok, ruhástól elalszom.
Midori POV.
Reggel tökéletesen kipihentnek érzem magam, és elégedetten gondolok vissza a tegnapi napra. Ám valami mintha hiányozna. Bal oldalamra pillantok, ezután leesik, hogy miért volt hiányérzetem. Heechul már nincs mellettem. Biztos reggelit készít, vagy már elment itthonról. Tekintetem az órára téved. Tizenegy elmúlt. Akkor már nincs itthon. Mivel nekem már nyári szünet van, úgy döntök, elmegyek a városba sétálni. És ha már ott vagyok, veszek magamnak valami cuki fürdőruhát. Írok egy cetlit bátyusnak, ha esetleg hamarabb hazaérne, mint én. Felkapom a táskámat, felteszem a napszemüvegemet és elindulok. Tíz perc alatt a központba érek. A nagy meleg ellenére hatalmas a nyüzsgés még ilyenkor is. Sok boltba bemegyek, mire találok egy normális fürdőruhát. És persze, magamat ismerve nem csak azt veszem meg, ami tényleg szükséges, hanem mást is. Veszek még egy rövidnadrágot, három topot és egy pár papucsot, meg egy könyvet Heechulnak, amit már rég kinézett magának. Egy kisebb vagyont hagyok a boltban, az eladók örömére. Mivel elfáradtam a vásárlásban, beülök egy kis vendéglőbe meginni egy kólát. Jól esik ebben a hőségben. Az idő meg csak telik, mire hazaérek, négy óra elmúlt. Alig lépek be a lakásba, kedves bátyám azonnal elém ugrik, ezzel a frászt hozva rám. Megszólalni sincs időm, szinte leordítja a fejemet.
- Mégis hol a francban voltál, hm? El sem tudod képzelni, mit éltem át! - ordibál velem. Sosem láttam még ennyire kiborulva, megijedek. Egyszerűen nem bírok megszólalni. Könnyek gyűlnek a szemembe. Hát nem látta a papírt az asztalon? Vagy miért nem hívott fel? A földre rogyok, összegömbölyödök és zokogok. Igazából fogalmam sincs, miért sírok. A félelem váltotta ki belőlem? Vagy a tudat, hogy a saját testvérem kiabált velem? Nem tudom. Lassan alábbhagy a sírás, megnyugszom. Könnyes szemekkel nézek fel Heechulra.
- N-nem láttad a papírt az asztalon? - kérdezem.
- Milyen papírt? - kérdez vissza, most már nyugodtabban. A szemében megbánást látok.
- Amit a konyhaasztalon hagytam neked. Egy levelet, hogy elmentem vásárolni...
- Istenem, hogy lehetek ennyire idióta? - Az asztalhoz sétál, ahol meg is találja a levelet. - Kérlek, ne haragudj! Basszus... - Leguggol elém, két kezébe fogja az arcom, a szemembe néz, aztán magához ölel. - Ha egy kicsit jobban körülnézek... Tényleg ne haragudj!
- Minden oké, nyugi. - Halványan elmosolyodom. Felállok, magammal húzva őt is. Nyomok egy puszit az arcára, rámosolygok. - Egyébként vettem neked valamit!
Elkezdek kutatni a táskámban. Meg is találom a könyvet, amit neki vettem. Mikor alaposabban megnézi, nem jut szóhoz. Hitetlenkedve néz rám, mintha azt kérdezné, hogy 'Ez most komoly?'
- Ezt akartam megvenni már hetek óta! Köszönöm! - Hálásan néz rám.
- Igazán nincs mit! - borzolom össze a haját. Talán nem kellett volna. Olyan gonoszan néz rám, amennyire csak tud. Tudom, mi következik most, de én nem akarom! Elszaladok előle, de nem érek vele sokat, mert úgyis utolér. Ledob az ágyra, felém térdel és elkezd kegyetlen módon csikizi. Tudja, hogy ezt utálom a legjobban, mégis megteszi. Direkt. Visítok, nevetek, vonaglok alatta, de nem hatja meg, tovább csinálja. Mikor már vörös a fejem a nevetéstől, megkönyörül rajtam és elenged. Lefordulok az ágyról a földre, ő meg ijedten ugrik utánam.
- Hé, jól vagy? Nem ütötted meg magad? - kérdezi aggódva. Még mindig nem bírok megszólalni a lihegéstől és a nevetéstől, így csak megrázom a fejem, hogy semmi bajom. Erre kifúj egy csomó eddig benntartott levegőt. Felsegít a földről, aztán elindul a konyha felé. Megbeszéljük, mit együnk vacsorára, aztán nekiáll elkészíteni. Úgy két óra múlva kész is a kaja. Evés közben állandóan nevetünk valamin, párszor majdnem meg is fulladok. Természetesen ezen is csak röhögök, amit Heechul nem igazán díjaz. Mindig elmondja, hogy jobban is vigyázhatnék magamra, meg hogy ne nevessek evés közben. De hát ha ő nevettet! Ezen persze besértődik, de a végén nem bírja ki mosolygás nélkül, ebből tudom, hogy nem haragszik. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök, megbeszélem vele a köztem és Yesung közt lévő dolgot. Mert úgy látom, én sem vagyok közömbös számára. És nagyon nem szeretném, ha emiatt esetleg bátyus megutálna, vagy haragudna rám. Azt nem tudnám elviselni. Miután elmosogattunk, leülünk a nappaliban a kanapéra és belekezdek.
- Heechul... én... nem is tudom, hogy kezdjem. Tudom, hogy azt mondod mindig, hogy tartsam magam távol Yesungtól - A név hallatára arcizmai megfeszülnek. Ennyire utálná? -, de úgy érzem, hogy én is bejövök neki, és tudom, hogy nem bántana. Ismerem őt annyira. Kérlek, adj egy esélyt a dolognak! - Könyörgő szemekkel nézek rá.
- Legyen. - Nagyot sóhajt. - De ha csak egyetlen ujjal is hozzád ér, megbánja azt is, hogy megszületett. - A tekintetében mintha szomorúságot látnék. De csak egy pillanatig. Vajon valóban az volt? Nem tudom. De mindegy is. A nyakába ugrok.
- Imádlak! - Adok egy puszit az arcára, amit mosollyal nyugtáz. - Te vagy a legjobb báty a világon! Nagyon szeretlek! És köszönöm!
- Nincs mit megköszönnöd. A szerelmet nem lehet befolyásolni. Ha szeretsz valakit, akkor szereted. Nincs mit tenni. Sok boldogságot, ha összejön a dolog... - suttogja a végét.
- Köszönöm. - motyogom zavartan. Most szomorú? Emiatt? Tényleg nem értem őt... És valahogy engem is kicsit lelombozott az ő rosszkedve. Elköszönök tőle és felmegyek a szobámba. Most nincs kedvem zuhanyozni, majd holnap reggel. Átveszem a pizsamámat, bezuhanok az ágyba és hamarosan el is nyom az álom. Még félálomban hallom, hogy Heechul bejön a szobámba. Hogy miért, azt nem tudom, de nincs erőm megkérdezni ezt. Becsukja maga után az ajtót, innentől pedig képszakadás, elalszom. Reggel egy kisebb szívrohamot kapok, mikor meglátom magam mellett kedves bátyámat. Majdnem visításban török ki, fogalmam nincs arról, hogy került mellém. Mikor meglátja – minden bizonnyal – rémült arcomat, elkezd nevetni. Erre én bevágom a durcit. Ne nevessen ki! Kimászok az ágyból, egyenesen a fürdőszobába sétálok. Magamra zárom az ajtót. Beülök a kádba, megnyitom a forró vizes csapot, és csak áztatom magam. Jól esik. Bátyus beszól, hogy megy próbálni. Kiüvöltök, hogy oké. Majdnem elalszom a kádban, a telefonom csörgése térít magamhoz. Hatalmas hangerővel szól a Bonamana, lehetetlen nem meghallani. Gyorsan kiugrom a kádból, magam köré tekerek egy törölközőt és felveszem a készüléket.
- Halló!
- Szia Midorii, itt Yesung. - A szívem kihagy egy dobbanást, mikor megszólal.
- Szia! Mi újság? - kérdezem vidáman.
- Arra gondoltam, hogy próba után elmehetnénk valamerre. Csak ketten. Mit szólsz hozzá? - Szinte látom magam előtt, hogy mosolyog.
- Benne vagyok! - Ez most vajon randi lesz? Azt hiszem, vehetem annak... - Hánykor és hol találkozzunk?
- Négy körül van vége a próbának, ötre érted megyek, rendben? Aztán meg majd meglátjuk, mi lesz.
- Rendben! Szia!
- Szia! - köszön el. Istenem! Erre várok már nem is tudom, mióta. És most teljesül. Nem hiszem el! Nagyon izgatott lettem. Most 11 óra van, azaz van hat órám elkészülni. A hajamat egyszerű lófarokba fogom össze, egy enyhe sminket felteszek, a legtöbb idő pedig az öltözéssel megy el, illetve a ruha kiválasztásával. Mire ezzel is megvagyok, már négy óra van. Még van egy órám. A gyomrom már most görcsben van. Nagyon izgulok. Mint mindig, akárhányszor Yesung közelében vagyok. Közben Heechul is hazaért, elújságolom neki a hírt. Kicsit húzza a száját, vonakodva bár, de belemegy. A lelkemre köti, hogy nagyon vigyázzak magamra, és legkésőbb éjfélre legyek itthon. Épp befejezi az apai tanácsadást, csengetnek. Boldogan szaladok az ajtóhoz, nyomomban bátyám. Kinyitom, és egy iszonyat dögös Yesung néz vissza rám. Ahogy a tekintete összetalálkozik bátyuséval, mintha ellenséges villanást vélnék felfedezni benne. Most vagy én hülyültem meg, vagy ezek ketten tényleg nem kedvelik egymást. De ennyire? Azért remélem, nem ennyire komoly a dolog... Elköszönök Heechultól, aztán elindulunk. Beülünk egy hangulatos kis étterembe. Halk zene, gyertyafény... Tisztára, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna. Elbűvölve nézek körbe a helyiségben, amit Yesung egy mosollyal nyugtáz. Leülünk egy előre lefoglalt asztalhoz. Hamarosan jön a pincér. Leadjuk a rendelést. Míg várunk az ételre, beszélgetünk. Mindenféléről. Vágyak, gyerekkor, jövő, minden szóba kerül. A vacsi után iszunk egy kis bort, ami jól esik. Hirtelen Yesung átül mellém, átkarolja a derekamat, magához húz és szenvedélyesen megcsókol. A döbbenettől egy pillanat erejéig fel sem fogom, mi történik, de mikor leesik, karjaimat a nyaka köré fonva csókolok vissza. Hosszú percekig csak csókolózunk, a külvilág megszűnik létezni. Miután a levegőhiány miatt megszakítjuk a csókot, elveszünk egymás szemeiben. Tekintetem szeme és szája közt ingázik. Újabb csókba von bele, amit örömmel fogadok. Lassan elindulunk hazafelé. Gyalog vagyunk, ami nem is baj. Amúgy sem lakok messze, és így legalább ki tudjuk élvezni egymás társaságát. Ujjainkat összekulcsolja, ami melegséggel tölt el. Az ajtóban még egyszer utoljára hosszan megcsókol, majd megfordul és elindul haza. Sokáig nézem távolodó alakját. Mikor már elveszett a sötétségben, halkan kinyitom az ajtót, beosonok a szobámba, még meglesem az órát. 10 óra. Tökéletesen időben vagyok. Át sem öltözök pizsamába, úgy, ahogy vagyok, ruhástól elalszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése