Testvérekből szeretők - 5. fejezet

5. fejezet - Nem értem magunkat


Midori POV.


Mivel fáradt vagyok, hamar elalszok. Kicsivel később arra ébredek, hogy szomjas vagyok, ezért úgy döntök, hogy – mivel nincs kedvem lemenni a konyhába – a fürdőben iszok. El is indulok, ám ekkor meghallom, hogy bátyus a nevemet kiabálja. Irányt váltok és a szobája felé indulok. Messzire azonban nem jutok, mert beleütközök félúton.
- Hát te mit keresel itt ilyenkor? - kérdezi Heechul.
- Hozzád indultam. - felelem. - Arra keltem, hogy a nevemet kiabálod. Mi történt? - aggódom érte!
- Rosszat álmodtam. - A hangja fáradt. - Gondoltam kimegyek az udvarra levegőzni egy kicsit. Nem merek visszaaludni.
- Ennyire rossz volt?
- Igen... - feleli egy kis hallgatás után. Szorosan átölelem, ő pedig elkezd zokogni. Simogatom a hátát, hogy megnyugodjon, valamennyire használ. Kisétálunk az udvarra, aztán a hintaágyban ülve csendben bámuljuk az eget. Megnyugtató ez a csend.
- Szeretnéd elmondani? - Bólint. És mesél. Olyanokat álmodott, amin elmosolyodom. Nem mintha olyan vicces dolgok lennének, hanem mert nagyon édes, hogy ennyire félt!
- De hát ez sosem fog bekövetkezni! Ne aggódj! - Átölelem. Így ülünk valameddig, aztán bemegyünk, mivel kezd lehűlni a levegő. Rákérdezek, hogy aludjak-e ma este vele, amire persze igenlő választ kapok. Valahogy meg is tudom érteni... Átölelem és már alszok is. Másnap reggel, mikor kinyitom a szemem, Heechul arca az első, amit megpillantok. Rögtön kapok is egy mosolyt és egy puszit. Ezután még vagy fél órán keresztül csak fetrengünk az ágyban, aztán rávesszük magunkat, hogy felöltözzünk. Reggeli után elsétálunk a parkba. Rengeteg dolgot felidézünk, beszélgetünk. Bátyus kicsit elgondolkozik valamin. Nem akarom zavarni. Amúgy is, olyan szép az arca! Belefeledkeznék a látványba, ám a telefonom csörgése megzavar. Ami lássuk be, talán nem is akkora baj. Mert az egy dolog, hogy Heechul nem rossz pasi, de a bátyám! Amúgy meg azt hiszem, fel kéne vennem a telefont.
- Halló! - szólok bele vidáman.
- Szia Midori! - Ezt a hangot ezer közül is felismerem.
- Szia Yesung! Mi újság?
- Lenne kedved ma este elmenni valamerre? - Mosolyog. Szinte látom.
- Persze! Hová megyünk?
- Hadd legyen meglepetés! Ötre érted megyek.
- Rendben, várlak! Szia!
- Szia! -Elköszön majd leteszi.
Időközben drága bátyám is „visszatért” a gondolkodásból. Legalább két percbe beletelik, mire felfogja, hogy mit mondtam neki. Mikor ez sikerült, megkérdezi, hogy hova visz ma Yesung. A válaszom hallatán, miszerint fogalmam sincs, mert meglepetésként emlegette, mintha megvonaglana az arca. Nem tudom mire vélni, így nem is foglalkoztat különösebben. Azért a jó tanácsok nem maradnak el, ráadásul tizenegyre itthon kell lennem. Nem tetszik, de nem tudok mit tenni ellene. Lassan hazaindulunk. Heechul ebédet készít, én addig tévét nézek. Ebéd után nekiállok ruhát választani, ami nem egy egyszerű dolog. Nem is tudom, hányszor öltözöm át, mert mindig van valami, ami nem tetszik. Épp hogy belefér még a smink és a hajam rendbeszedése, alig vagyok kész, Yesung csenget. Rohanok ajtót nyitni, boldogan vetődöm szerelmem ölelésébe. Legalább fél percig így állunk, aztán észbe kapok, hogy menni kéne. Hátrafordulok, hogy elköszönjek bátyustól, ám az arcán mintha döbbenet ülne. Csak nézek rá, aztán megkérdezem, hogy minden oké-e vele. Erre egy „Persze, minden rendben!” választ kapok.
Mielőtt elhagynánk a lakást, adok Heechul arcára egy puszit, aztán csapódik utánunk az ajtó. Nagyon izgatott vagyok, hiszen még mindig nem tudom, hová megyünk. De ez mit sem számít, hiszen Vele vagyok. Beülünk az autóba és elindulunk. Egy jó fél óra kocsikázás után meg is érkezünk, nekem pedig tátva marad a szám. A város legújabb, legmenőbb szórakozóhelyére hozott Yesung. Bent – ha lehet – még inkább elcsodálkozom, annyira klassz minden. Leülünk egy asztalhoz és rendelünk valami italt. Amíg várunk, beszélgetünk.
Fogalmam sincs, mikor és hogyan, de Yesung egész közel került hozzám. Az arca pár centire van az enyémtől. Teljesen zavarba jövök, talán el is pirulok. Ő ezt egy édes mosollyal nyugtázza. A köztünk lévő kis távolságot is megszünteti, puha ajkai lágyan becézgetik az enyéimet. Átadom magam az érzésnek, magamhoz közelebb vonva a srácot. A pincér köhögése jelzi, hogy egy kicsit belefeledkeztünk a dologba. Leteszi elénk az italokat és mosolyogva elmegy. Csillogó szemekkel nézek Yesungra, ő pedig végigsimít arcomon. Újabb csókba von bele, amit ezúttal senki sem zavar meg. Még egy kis ideig bent vagyunk, aztán úgy döntünk, hogy a friss levegőt választjuk. Megfogja a kezem, így sétálunk a környéken. Útközben belebotlunk pár ismerősbe, akik épp a kocsmába mennek, így velük tartunk. Yesungnak támad egy ötlete, miszerint játsszunk „Ki tud többet inni?” versenyt. Bár sosem ittam még így, társaságban, de nem akarok gyávának tűnni, ezért iszok. Pár pohár vodka után már érzem, hogy kezd elnehezülni a fejem és szédülök. Nem foglalkozom vele. Bár én még mindig jobban bírom, mint az egyik csaj, aki már most semmit nem tud magáról. Szép sorban fogynak a legkülönfélébb alkoholok, körülöttem pedig mindenki részeg már. Tehát nyertem. Ránézek a telefonom kijelzőjére és rádöbbenek, hogy bizony jócskán éjfél után jár már az idő. Erre elkezdek röhögni. Totál nem vagyok magamnál. Yesunggal elköszönünk a többiektől, aztán nagy nehezen hazatántorgunk. Hazakísér, majd az ajtónál megcsókolom, aztán ő is elindul haza.
Óvatosan, a lehető leghalkabban beosonok a lakásba. Valamiért erős késztetést érzek arra, hogy megcsókoljam Heechult. Remélem, még ébren van. Benyitok a szobájába.
- Bátyus, alszol?
- Nem, téged vártalak. - mosolyog. Istenem, de édes mosolya van! Hogyhogy eddig nem tűnt fel? Közelebb lépek hozzá, ő meg ledöbben. - Te ittál?
Felpattan az ágyról, fogalmam sincs, miért. De őszintén szólva nem is érdekel. A pólójánál fogva magamhoz rántom majd ajkaimat az övére tapasztom. Ő nem csinál semmit, csak áll egy helyben. Aztán, mintha észbe kapna, leszed magáról, innentől pedig semmire nem emlékszem.
Reggel hatalmas fejfájással ébredek. Megpillantom az asztalon a gyógyszert és a vizet, az ajkaimra pedig mosoly kúszik. Milyen édes bátyustól, hogy gondolt rám! Nagy nehezen kimászok az ágyból, beveszem a fájdalomcsillapítót, utána elmegyek zuhanyozni. Jól esik, ahogy a forró víz simogatja a bőrömet. Heechul már biztos elment itthonról. Mennyi lehet vajon az idő? Talán már dél is elmúlt. A fejfájásom is csillapodott, kicsit jobban vagyok, a hányingert leszámítva. A nap nagy részét tévézéssel töltöm. Hamar eltelik az a pár óra, amit egyedül töltök. És azt hiszem, vár rám egy több szempontból is kínos beszélgetés bátyussal.
Valahogy megérzem, mikor ér haza. Épp a kulcsot keresi az ajtó előtt állva, mikor kinyitom azt. Mondana valamit, de én előbb belekezdek.
- Bátyus, beszélhetnénk?
- Persze, de előbb menjünk be. - Becsukom az ajtót majd követem Heechult a nappaliba. Leülünk és belekezdek.
- Tegnap kicsit sokat ittam... Nem igazán emlékszem mindenre, de annyi rémlik, hogy... megcsókoltalak. Így volt?
- Igen, így történt... 
- Úristen, ez annyira ciki! Ne haragudj! - Ég a képem, de nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy mennyire puha ajkai vannak.
- Nem történt semmi. - mosolyog. - Engem inkább az érdekelne, hogy miért ittál.
- Hát... izé... az úgy volt, hogy játszottunk. - Kínosan vigyorgok. - Olyat, hogy ki tud többet inni. Én nyertem...
- Engem az érdekel a legkevésbé, hogy ki nyert... De mégis... kinek az ötlete volt ez a hülye játék?
- Yesung találta ki....
- Tudtam... - Gondterhelten sóhajt egyet. - Még egy ilyen húzás és esküszöm, megverem.
- Miért utálod ennyire őt? - Komolyan nem értem... Mi baja van vele?
- Az mindegy.
- Nem mindegy! Tudni akarom, miért utálod ennyire a pasimat! - Nem akarok veszekedni vele, de felhúzott. Ha baja van vele, miért nem mondja el?
- Nem mondhatom el, ne haragudj! Majd talán egyszer, valamikor. - Jó, innentől kezdve nem érdekel. Ha nem mondja el, akkor nem mondja el. Felmegyek a szobámba, jó hangosan bevágva magam mögött az ajtót, jelezve, hogy hagyjon békén.
Beállok a zuhany alá. A forró víz jót tesz, lenyugszom tőle. Komolyan azt akarom én, hogy Heechul békén hagyjon? Jobban vágyom a közelségére most, mint eddig valaha. Nem tudom, mi miatt van ez, de így érzem. Zuhanyzás után halkan kinyitom a szobám ajtaját, majd átosonok bátyus szobájába. Bemászok mellé az ágyba, ő pedig álmában magához ölel. Én is átölelem, aztán nem is kell sok ahhoz, hogy elaludjak.