Testvérekből szeretők - 6. fejezet

6. fejezet - El kell felejtenünk!


Midori POV.


Reggel egyszerre ébredünk Heechullal, aki körülbelül halálra rémül, mikor meglát. Percekig csak tátog, meg sem tud szólalni. Végül nagy nehezen kinyögi, amit akar.
- T-te mit keresel itt?
- Tegnap este átjöttem hozzád. Figyelj... - Nagy levegőt veszek. - Ne haragudj a tegnapiért, csak... kicsit össze voltam zavarodva... Tényleg sajnálom.
Végigsimít az arcomon, aztán magához húz. Szorosan tart a karjaiban, én pedig bújok hozzá. Utálok veszekedni vele! Elerednek a könnyeim, fogalmam sincs, miért. Úgy kapaszkodok belé, mintha az életem múlna rajta. Észre sem veszem, de már zokogok. Bátyus ijedten néz rám, nem tudja, mit kezdjen a helyzettel.
- Csss... Mi a baj? Ne sírj! - Simogatja a hátamat, amitől picit megnyugszom. Mikor már nem sírok, kicsit eltol magától és letörli a könnyeimet, majd ad egy puszit a számra. Ez lesokkol.
- Heechul, ez...
- Ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém... - El akar menni, de megfogom a csuklóját és visszarántom. Valamit mondani akar, ám befogom a száját. Egy csókkal. Nagyon meglepődök saját magamon. Ha józanon is úgy érzem, hogy vágyom a csókjára, ott nagy a baj. De mindketten érezzük, hogy akarjuk ezt. Egyre vadabbul csókoljuk egymást. Elválunk, mikor elfogy a levegőnk, aztán csak nézünk egymásra hitetlenkedve. Mindkettőnk szemében ott a kérdés, hogy ez most mi volt? Azt hiszem, az lesz most a legjobb, ha egy kicsit egyedül maradok.
- Sajnálom... - suttogom, majd ott hagyom Heechult. Átmegyek a saját szobámba. Felöltözök, aztán leülök az ágyra és gondolkozom. Annyira jól esett! De fogalmam sincs, miért és hogyan történhetett meg mindez. Hiszen ő a bátyám! A testvérem! És az ember nem csókolózhat a saját testvérével! Ez... beteg és perverz dolog! Természetellenes... El kell felejtenünk azt, ami tíz perce történt kettőnk közt. Úgy fél óra múlva Heechul benyit a szobámba, hogy elment próbálni. Bólintok, hogy rendben. Ezt mindenképp meg kellesz beszélnünk, csak azt nem tudom, hogy kezdünk majd hozzá. Nem találom a helyem egész nap. Csak járkálok a lakásban, azt sem tudom, mit csináljak. És semmire sem jutok a kettőnk dolgával kapcsolatban...
Nagyot sóhajtva ülök le a kanapéra, mikor nyílik az ajtó. Látom bátyuson, hogy ő is egész nap ezen gondolkodott. És azt is, hogy ő se jutott előrébb, mint én. Elindulok a szobámba, de utánam szól.
- Hugi, beszélhetnénk? - A gyomrom görcsbe rándul.
- P-persze.
Leülök mellé és nézek rá, de nem nagyon akar megszólalni. Percekig ülünk néma csendben, aztán nagy nehezen belekezd.
- Nézd, ami ma reggel történt...
- Ne mentegetőzz, az én hibám volt... - Nem nézek rá. - Csak felejtsük el, oké? - suttogok. Felmegyek a szobámba. Ezúttal semmi sem akadályoz meg benne. A helyiségbe érve úgy döntök, felhívom Yesungot. Most az ő társaságára van szükségem. Háromszor kicseng, utána felveszi.
- Szia Midori! Mi újság?
- Szia! Ráérsz most? Jó lenne beszélgetni valakivel...
- Persze, hogy ráérek! Valami baj van? - kérdezi aggódva.
- Azt hiszem, igen... Hülyeséget csináltam.
- Találkozzunk fél óra múlva a parkban! Szia!
- Rendben, szia!
Kicsit összeszedem magam, felöltözök, aztán lemegyek szólni Heechulnak, hogy elmentem. Felkapja a fejét, a szemében könny csillan meg. Annyira sajnálom őt, de nem tehetek semmit. Egy utolsó pillantást vetek rá, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Annyira rossz látni, hogy szomorú! Ráadásul miattam.
Hamar ott vagyok a park bejáratánál, Yesung még nem érkezett meg. Pár perccel később ő is befut, csókkal üdvözöl. Hozzábújok, ő pedig szorosan átölel. Leülünk egy padra. Megfogja a kezem, aztán megszólal.
- Szóval? Milyen hülyeséget csináltál? Csak nem akkora a baj! - mosolyog. 
- Megcsókoltam a saját bátyámat. - mondom el egy levegővel. Rögtön lehervad a mosoly az arcáról.
- Hogy mi? - néz rám teljesen elképedve.
Azt hiszem, nem volt túl jó ötlet elmondani neki. Most biztos megutál, amit nem akarok. Bűnbánóan nézek rá.
- Kérlek, ne utálj meg! Nem tudom, hogy történhetett meg ez, de többet nem fordul elő! Bocsáss meg! Szeretlek... - halkul el a hangom. Az állam alá nyúl és felemeli a fejemet.
- Felejtsük el! - A mosolya láthatóan kényszeredett. - Én is szeretlek. 
Hát ez nem győzött meg, de azért hátha nem haragszik rám nagyon. Elmosolyodom, jelezve, hogy minden rendben. Megfogja a kezem és elindulunk. Sétálgatunk a parkban, nevetgélünk. Talán nincs minden veszve. Egészen sötétedésig vele vagyok, majd hazakísér. Az ajtónál hosszasan csókolózunk. Annyira szeretem! Szorosan magához ölel, aztán elenged és elindul hazafelé. Még egy ideig nézem, ahogy távolodik, aztán belépek a lakásba. Mikor megpillantom a kanapén alvó Heechult, elmosolyodom. Nem akarom felébreszteni. Óvatosan betakarom, adok egy puszit az arcára, aztán a szobám felé veszem az irányt. Gyorsan lezuhanyozok, aztán az ágyba zuhanok és gondolkozok. Nagyon jól éreztem magam Yesunggal. Sikerült kivernie a fejemből azt, ami miatt ki vagyok készülve. Persze most megint eszembe jut, ami egyenlő azzal, hogy nem fogok éjszaka aludni. Miért pont én kerültem ilyen lehetetlen helyzetbe? Ez így nagyon nem jó... Talán úgy kéne tennem, mintha semmi sem történt volna, akkor könnyebb lenne? Fogalmam sincs, teljesen össze vagyok zavarodva. Úgy döntök, ezzel csak holnap foglalkozok, az álmosság végül úrrá lesz rajtam. 
Meglepően nyugodtan alszom és kipihenten ébredek. A gyomrom jelzi, hogy ideje lenne valamivel megtömni, ami rádöbbent arra, hogy tegnap délelőtt óta semmit sem ettem. Kimegyek a konyhába, ahol Heechul épp reggelit készít. Úgy tűnik, nem vett észre. Ráköszönök, mire kiejti a kezéből a tányért, ami a padlóra érve sok apró darabra hullik. Odaszaladok bátyus mellé, hogy segítsek neki felszedni a darabkákat, ha már miattam esett le az a tányér. Kerítek egy seprűt, hogy összeseperjem szilánkokat. Ép mondani akarom Heechulnak, hogy vigyázzon, nehogy elvágja a kezét, ám abban a pillanatban felszisszen. 
- Bátyus, jól vagy? - Leguggolok elé, hogy megnézzem, mennyire vágta meg az ujját. Szerencsére nem vészes. A szekrényből kiveszek egy sebtapaszt és beragasztom a sebet. 
- Köszönöm. - motyogja maga elé. Ez így nem mehet tovább! Nem vagyok hajlandó azt nézni, hogy ennyire szomorú! Nem bírom nézni... Hirtelen ragyogó ötletem támad. Barátnőt kell kerítenem neki! 
- Tudom már, mi a te bajod, bátyus! - mosolygok rá tettetett vidámsággal. Kérdőn néz rám, így folytatom. - Az a baj, hogy nincs senkid. Az egyik barátnőm teljesen odavan érted... - tűnődök el. - Ráadásul... 
Be sem fejezem, Heechul durván a szavamba vág. 
- Nem kell nekem senki! Jól megvagyok egyedül... - Elsétál mellettem, majd már csak a szobaajtó csapódását hallom. Én nem ezt akartam! Bocsánatot kéne kérnem tőle... De mi rosszat tettem? Komolyan nem értem őt... Miért ilyen furcsa velem mostanában? 
Végül úgy döntök, nem megyek utána, hagyom, hogy egy kicsit megnyugodjon, holnap reggel kiengesztelem valamivel. 
Hosszú ideig áztatom magam a kádban, de mikor már majdnem elalszok és kis híján belefulladok a vízbe, rájövök, hogy az ágyban kényelmesebb lenne – és kevésbé veszélyes. Gyorsan magamra kapom a pizsamámat, aztán bebújok az ágyba. Rögtön elalszom.