7. fejezet - Nem tudom elfelejteni!
Heechul POV.
Reggel, mikor kinyitom a szemeimet, az első, amit megpillantok, húgom arca. Kisebb szívrohamot kapok, meg sem bírok szólalni, csak percek múlva.
- T-te mit keresel itt?
- Tegnap este átjöttem hozzád. Figyelj... - Nagy levegő, folytatja. - Ne haragudj a tegnapiért, csak... kicsit össze voltam zavarodva... Tényleg sajnálom.
Végigsimítok arcán, aztán magamhoz húzom. Szorosan ölelem, ő pedig még jobban hozzám bújik. Hirtelen sírni kezd, és még erősebben kapaszkodik belém. Fogalmam sincs, mi lehet a baj, nem válaszol.
- Csss... Mi a baj? Ne sírj! - A hátát simogatom, hátha ettől megnyugszik. Mikor úgy érzem, megnyugodott, kicsit eltolom magamtól, letörlöm a könnyeit és kap egy szájra puszit. Látom rajta, hogy eléggé meglepte a dolog, de ami azt illeti, engem is.
- Heecul, ez...
- Ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém... - Úgy gondolom, jobban teszem most, ha elvonulok, de Midori visszaránt. Bocsánatot akarok kérni az előbbiért, de megcsókol. Nem tudom, mit csináljak. Végül a vágy felülkerekedik bennem, átölelem a lányt és addig csókolom, amíg a levegőnk kitart. Miután ajkaink elváltak, csak bámulunk egymásra. Egyikünk sem érti a dolgot. Aztán Midori feláll és kimegy a szobából egy „Sajnálom...” után. Hogy teljesen őszinte legyek, én nem sajnálom a dolgot. De mégis, a húgom. És ezt nem szabadna. Még akkor se, ha igazából... Áh, mindegy is... Bonyolult. Összekaparom magam, aztán szólok huginak, hogy leléptem próbára. Egész nap kettőnkön pörög az agyam. Hullafáradtan esek haza, és bár semmihez sincs se kedvem, se erőm, beszélnünk kell.
- Hugi, beszélhetnénk? - szólok utána, mikor elindul a szobája felé.
- P-persze.
Leül mellém. Érzem, hogy bámul, de nem bírok megszólalni. Végül nagy nehezen ráveszem magam a beszédre.
- Nézd, ami ma reggel történt...
- Ne mentegetőzz, az én hibám volt. - Kerüli a tekintetemet. - Csak felejtsük el, oké?
Felmegy a szobába, hallom, ahogy bezárja az ajtót. Én meg lent maradok, gondolkozok. Azonban semmire nem jutok, csak magamat marcangolom. A könnyeimet hiába próbálom visszatartani, úgyis utat törnek maguknak. A lábaimat felhúzom és a térdemre hajtom a fejemet. Nem tudom,mennyi idő telhet el, arra eszmélek fel, hogy Midori közli, hogy lelép. Biztos vagyok benne, hogy Yesunggal van, megint. Hát persze, ki mással lenne, ő a barátja... Hamar elalszok, kimerített a mai nap. Félálomban még érzékelem, hogy kapok egy puszit hugitól, aztán teljes sötétség.
Másnap reggel korán kelek, és mivel visszaaludni már nem tudok, kimegyek a konyhába reggelit készíteni. Váratlanul ér Midori hangja, annyira megijedek, hogy a tányér, amit épp a kezemben tartok, hangos csattanással esik a földre és törik sok apró darabra, akárcsak a szívem. A lány rögtön mellém fut és segít eltakarítani a szilánkokat. Elmegy valamerre, én meg utána nézek, erre elvágja a kezem egy kis darab. Fájdalmasan felszisszenek, mire hugi leguggol mellém.
- Bátyus, jól vagy? - Elővesz egy sebtapaszt és beragasztja az ujjam.
- Köszönöm... - Szerintem meg se hallotta, olyan halkan mondtam. Pár percig mintha gondolkozna, majd megszólal.
- Tudom már, mi a te bajod, bátyus! - mosolyog. Értetlenül nézek rá. - Az a baj, hogy nincs senkid. Az egyik barátnőm teljesen odavan érted... Ráadásul...
- Nem kell nekem senki! - Csak te... - Jól megvagyok egyedül... - Hazudok. Felállok és a szobámba sietek. Magányra van most szükségem. Előveszek egy könyvet, de csak olvasom a betűket, nem is fogom fel igazából, mi van benne. Nem köt le, pedig örülnék, ha valami most elterelné a figyelmemet arról, ami velem történik. Bele fogok őrülni. Azt meg senki sem díjazná...
Mivel úgy érzem, hogy a négy fal összenyom, sétálni megyek, előtte persze benézek Midorihoz. Ahogy látom, elaludt. Még egy ideig nézem őt, aztán egy papírra leírom neki, hogy sétálni mentem. Amíg még nincs olyan meleg, az utcákat járom, ügyelve arra, hogy senki se ismerjen fel. Már elég messze járok, amikor hirtelen rossz előérzetem támad. Gyors hátraarc és hazafelé veszem az irányt, az utolsó kilométereket már rohanva teszem meg. Szinte betöröm az ajtót, amit be se zárok magam után, szaladok Midori szobája felé. Mikor benyitok, a benntartott levegőt kiengedem, a megkönnyebbülés jeleként. Még mindig alszik. Mosolyogva becsukom az ajtót, aztán a saját birodalmamba vonulok. Pakolászok, rendet teszek. Most valahogy sokkal nyugodtabb vagyok. Hamar eltelik a nap. Lezuhanyzok és megágyazok, aztán bebújok az ágyba, ám ekkor hatalmasat dörög. Összerezzenek. Szép kis vihar lesz éjszaka... Nagyot sóhajtok, ezzel egy időben bal oldalamra fordulok és lekapcsolom a lámpát. Rá pár másodpercre nyílik az ajtó és egy rémült Midori ugrik be az ágyba.
- Ne kérdezz semmit, oké? Megijedtem! - bújik hozzám. Elmondhatatlanul jó érzés a karjaimban tartani egy egész külön töltött nap után. Most úgy beszélek, mintha egy szerelmes filmben lennék. Mondjuk a szerelem részemről megvan... De inkább ne menjünk bele. Ki kell pihennem magam, mert a többiek már így is rákérdeztek arra, hogy mi a bajom. Találgatnak. Mindenféle hülyeségeket. Elmondani viszont biztos nem fogom, hogy miért vagyok ennyire mélyponton.
Magamhoz húzom Miorit és őt ölelve engem is hamar utolér az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése