3. fejezet - Nagyon szeretem...
Heechul POV.
Kész idegbaj minden egyes fellépés. Tizenketten tizenkét felé rohangálunk, mindenki keres valamit. Egyetlen és imádnivaló húgom is itt van bent velünk. Nagyot sóhajtok. Ha tudná, hogy nem vér szerinti húgom... És ez még a kisebb gond. De az, hogy már évek óta szeretem, az nagyobb probléma. Nem csak úgy, mint testvért. Viszont ő Yesungért van úgy oda. Hiába magyarázom neki, hogy ne kezdjen vele, mert ő fog rosszul járni, Midori nem hallgat rám. Nagyon féltem! Ismerem Yesung előző barátnőit, mindegyikükkel szemét módon bánt. Ettől akarom őt is megóvni.
Ahogy egymásra mosolyognak... Nem bírom nézni! Talán ennyire még sosem szerettem senkit, mint őt. Azt hiszem, ez már beteges. De nem tudok mit kezdeni a helyzettel.
A koncert alatt sikerül ezeket a gondolatokat kivernem a fejemből, ám amint lejövünk a színpadról, újra előjönnek. A francba velük!
A sikeres koncert örömére elmegyünk inni egy kicsit. Midori és Yesung végig együtt vannak. Csalódottan nézem őket. Csalódott vagyok, mert egyáltalán nem hallgat rám a húgom. Nem is érdeklem. Lassan mindenki elfárad – vagy annyira részeg, hogy nem tud magáról -, így hazafuvarozzuk a bandát. Már mindenki otthon van, ketten ülünk az autóban. Elég ideges vagyok. A néma csendet én töröm meg.
- Már nagyon sokszor elmondtam neked, hogy kerüld Yesungot.
- Igazán nem értem, miért aggódsz ennyire. Tudok magamra vigyázni. - A kurva életbe! Hogy tud ennyire higgadt maradni?
- Az, hogy elmúltál tizennyolc, még nem egyenlő azzal, hogy nem kerülhetsz bajba! - Már nem tudok uralkodni magamon. Szinte kiabálok, ám ő még mindig teljesen nyugodt.
- Légy szíves, ne kiabálj velem.
Az út további részét teljes csendben tesszük meg. Hazaérve felrohan a szobájába, az ajtót pedig hangosan becsapja. Én nem akarok vele veszekedni! Tehetetlenségemben lecsúszok a fal mentén, és szabadjára engedem a könnyeimet. Megállíthatatlanul folynak, így alig látok tőlük valamit. Bebotorkálok a szobámba. Az ágyra esek, ahol összegömbölyödök és zokogok. Düh, szomorúság, minden így jön ki rajtam. Elmondhatatlanul szeretem Midorit és belehalnék, ha valami történne vele. Márpedig Yesungból bármit kinézek. Ehhez hasonló gondolatokkal nyom el az álom.
Reggel elég fáradt vagyok. Annyira, hogy szó szerint kiesek az ágyból, mivel elbotlok a saját lábamban. Aztán a fürdőbe vánszorgok, próbálok egy kis életet lehelni magamba, valamiféle emberi külsőt varázsolni a fejemre. Mikor ez nagyjából sikerül, lemászok a konyhába. Persze rögtön egy vigyorgást kapok a képembe. Csak tudnám, mi ilyen vicces...
- Jó reggelt, bátyus! Hogy aludtál?
- Nem valami jól... - Abban sem vagyok biztos, hogy meghallotta, olyan halkan motyogtam.
- Oh... hát az nem valmi jó... - A hangja együttérzésről árulkodik. - De talán a kedvenced majd felvidít!
Nahát! Elkészítette nekem a kedvencemet? Annyira aranyos!
- Köszönöm! - Tudom, tele szájjal nem illik beszélni... Kedvenc húgom elkezd nevetni, bár az számomra nem világos, hogy min. De nem is foglalkoztat különösebben, most a kaja a lényeg. Miután elmosogattunk, beülünk a tévé elé, de hát reggel ugye csak az unalmas reklámok és termékajánlók mennek. Felállnék, hogy a szobámba menjek, de Midori visszahúz. Látom rajta, hogy mondani akar valamit, de nem tudom, hogy mit.
- Figyelj... én... ne haragudj a tegnapiért, jó? - Bűnbánóan pislog rám. Hogy tudnék haragudni rá? - Tudom, hogy szemét módon viselkedtem, nem akartalak megbántani! Tényleg sajnálom, csak tudod... - Magamhoz húzom, szorosan. Nem kell magyarázkodnia, nem kell semmit sem mondania. Egyáltalán nem haragszom rá! Kicsit eltolom magamtól. Letörlöm azt az egyetlen kósza könnycseppet az arcáról, majd a helyére nyomok egy puszit. Újra magamhoz ölelem, ha lehet, még szorosabban, mint az előbb.
- Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled... - suttogja.
- Elvesznél. - fejezem be, amit elkezdett.
- Menjünk ma valamerre? - kérdezi hirtelen. - Tudtommal szabadnapotok van.
- Jó ötlet! És mit csináljunk?
- Menjünk állatkertbe! - Nem is rossz ötlet.. Úgyis rég voltunk ott. Összepakolunk, aztán elindulunk. Hamar ott vagyunk. Megvesszük a jegyeket, aztán beszabadulunk az állatok közé. Sokat nevetünk, egészen zárásig ott vagyunk. Nagyon elfáradunk estére. Hazaérve jól esik lezuhanyozni. Sokáig csak áztatom magam a meleg vízben, de kiszállok, mielőtt elaludnék. Alig veszem át a pizsamámat, Midori kopogás nélkül besétál. Ezt nem értem.
- Ma este veled alszom. - közli velem hirtelen. Ez így nem lesz jó. Félek, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon. De próbáljuk meg. Megoldom valahogy.
- Rendben, gyere, bújj be! - Mellém fekszik, én meg átölelem. Lekapcsolom a lámpát és azonnal az álmok mezejére lépek. Másnap reggel, mikor felébredek, húgom még alszik. Óvatosan kimászok mellőle. Szívesebben maradnék, de próbálni muszáj. Hulla fáradt vagyok, mire hazaérek. Ám azonnal elmúlik minden fáradtságom, amint feltűnik, hogy Midori nincs itthon. Hiába szólítgatom, semmi válasz. Már a sírás határán vagyok, amikor belép az ajtón. Azonnal elé ugrok és meg sem várva, hogy mit akar mondani, alaposan leordibálom a fejét.
- Mégis hol a francban voltál, hm? El sem tudod képzelni, mit éltem át! - Meg sem tud szólalni, hitetlenkedve néz rám. Könnyeket látok meg a szemében, majd összecsuklik és a földön zokog. Basszus... Nem kellett volna kiabálnom vele. Ekkora bűntudatot talán még sosem éreztem, mint most. Mégis miért kellett ezt? Heechul, te barom...
- N-nem láttad a papírt az asztalon? - szipog.
- Milyen papírt? - kérdezek vissza. Hülye, hülye, hülye...
- Amit a konyhaasztalon hagytam neked. Egy levelet, hogy elmentem vásárolni...
- Istenem, hogy lehetek ennyire idióta? - Az asztalhoz megyek, és valóban. Ott van a papír. - Kérlek, ne haragudj! Basszus...- Leguggolok elé, hogy egy vonalban legyek vele, két tenyerembe fogom az arcát, majd magamhoz ölelem. - Ha egy kicsit jobban körülnézek... Tényleg ne haragudj!
- Minden oké, nyugi! - Mosolyog, szóval tényleg nem haragszik rám, remélem. Feláll, engem is felsegítve. Kapok tőle egy puszit és egy széles mosolyt. Nekem ez jelent mindent. - Egyébként vettem neked valamit!
Mit vett nekem? Nagyon kíváncsi vagyok! Egyszer csak előveszi a táskájából azt a könyvet, amit már nem is tudom, mióta meg akartam venni magamnak, de valamiért sosem jött össze. Egyszerűen nem jutok szóhoz. Csak nézek rá másodpercekig, mire leesik, hogy meg kéne köszönni.
- Ezt akartam megvenni már hetek óta! Köszönöm!
- Igazán nincs mit! - Olyat tesz, amit nem kellett volna. Összeborzolja a hajamat. Ezért kapni fog! Nagyon csúnyán nézek rá. Valószínűleg tudja, mi jön most, mert elszalad, de simán beérem. Lenyomom az ágyra és elkezdem csikizni. Ő meg csak nevet és sikít. Mikor a feje kezd vöröses árnyalatot felvenni, inkább elengedem. Bár lehet, hogy az lett volna jobb, ha megtartom, mert leborul a földre, de persze ott is csak röhög. Aggódva kérdezem, hogy nincs-e semmi baja, mire csak megrázza a fejét. Mikor már rendesen lélegzik, és nem is nevet már, felállunk a földről és megbeszéljük a vacsora tervet. Miután eldöntjük, hogy mit eszünk, nekiállok elkészíteni. Hamar elkészül. Evés közben végig nevetünk, Midori nem is egyszer félrenyel. Rászólok, hogy ne nevessen az asztalnál. Erre megkapom, hogy én nevettetem. Na köszi! Oké, van benne igazság... Próbálok sértődött arcot vágni, de nem megy. Készülök felállni, de látom hugin, hogy mondani akar valamit. Látom, hogy keresi a szavakat, amik nehezen jönnek.
- Heechul... én... nem is tudom, hol kezdjem. Tudom, hogy azt mondod mindig, hogy tartsam magam távol Yesungtól, de úgy érzem, hogy én is bejövök neki és nem hiszem, hogy bántana. Kérlek, adj egy esélyt a dolognak! - Hihetetlen, hogy mindig meg tud hatni a kiskutyaszemekkel.
- Legyen. De ha csak egy ujjal is hozzád ér, megbánja azt is, hogy megszületett. - Azt hiszem, végleg lemondhatok róla...
- Imádlak! - ugrik a nyakamba, és kapok egy nagy puszit, amin elmosolyodom. - Te vagy a legjobb báty a világon! Nagyon szeretlek! És köszönöm!
- Nincs mit megköszönnöd. A szerelmet nem lehet befolyásolni. Ha szeretsz valakit, akkor szereted. Nincs mit tenni. Sok boldogságot, ha összejön a dolog... - Könnyesedik a szemem, a torkomban meg gombóc van, így suttogok.
- Köszönöm. - motyog. Szerencse, hogy ezután felmegy a szobájába, szabad utat engedhetek könnyeimnek. Lassan megnyugszom. Lezuhanyozok, majd benézek Midorihoz. Már alszik. Úgy döntök, ma este én alszok vele, biztos nem haragszik meg érte. Remélem...
A reggelem jól indul, szegény húgomnak valószínűleg fogalma sincs arról, mit keresek mellette, legalábbis az arckifejezése erről árulkodik. Jót nevetek rajta, mire megsértődik. Azért bízom benne, hogy nem komoly. Bevonul a fürdőbe. Én is nekiállok készülni, munka van ma is. Bekiabálok, hogy elmentem, mire visszaordít, hogy tudomásul vette. Egész jól telik a nap, rengeteget nevetünk, hülyülünk a srácokkal. A jókedvem természetesen csak addig tart, míg haza nem érek. Egyetlen húgom azzal fogad, hogy Yesung elhívta randizni. Remek... Persze nem tilthatom meg neki, hogy randizzon, nem vagyok az apja. De felhívom a figyelmét minden veszélyre, és a lelkére kötöm, hogy legkésőbb éjfélre legyen itthon. Mosolyogva köszönök el tőle, pedig legszívesebben üvöltenék. Miután elmegy, próbálom valamivel lekötni magam. Netezek, olvasok, így eltelik az idő hamar. Közben felmegyek a szobámba. Tíz óra körül hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Most már nyugodt vagyok. Mellesleg nagyon fáradt is, így hamar elalszom.
Heechul POV.
Kész idegbaj minden egyes fellépés. Tizenketten tizenkét felé rohangálunk, mindenki keres valamit. Egyetlen és imádnivaló húgom is itt van bent velünk. Nagyot sóhajtok. Ha tudná, hogy nem vér szerinti húgom... És ez még a kisebb gond. De az, hogy már évek óta szeretem, az nagyobb probléma. Nem csak úgy, mint testvért. Viszont ő Yesungért van úgy oda. Hiába magyarázom neki, hogy ne kezdjen vele, mert ő fog rosszul járni, Midori nem hallgat rám. Nagyon féltem! Ismerem Yesung előző barátnőit, mindegyikükkel szemét módon bánt. Ettől akarom őt is megóvni.
Ahogy egymásra mosolyognak... Nem bírom nézni! Talán ennyire még sosem szerettem senkit, mint őt. Azt hiszem, ez már beteges. De nem tudok mit kezdeni a helyzettel.
A koncert alatt sikerül ezeket a gondolatokat kivernem a fejemből, ám amint lejövünk a színpadról, újra előjönnek. A francba velük!
A sikeres koncert örömére elmegyünk inni egy kicsit. Midori és Yesung végig együtt vannak. Csalódottan nézem őket. Csalódott vagyok, mert egyáltalán nem hallgat rám a húgom. Nem is érdeklem. Lassan mindenki elfárad – vagy annyira részeg, hogy nem tud magáról -, így hazafuvarozzuk a bandát. Már mindenki otthon van, ketten ülünk az autóban. Elég ideges vagyok. A néma csendet én töröm meg.
- Már nagyon sokszor elmondtam neked, hogy kerüld Yesungot.
- Igazán nem értem, miért aggódsz ennyire. Tudok magamra vigyázni. - A kurva életbe! Hogy tud ennyire higgadt maradni?
- Az, hogy elmúltál tizennyolc, még nem egyenlő azzal, hogy nem kerülhetsz bajba! - Már nem tudok uralkodni magamon. Szinte kiabálok, ám ő még mindig teljesen nyugodt.
- Légy szíves, ne kiabálj velem.
Az út további részét teljes csendben tesszük meg. Hazaérve felrohan a szobájába, az ajtót pedig hangosan becsapja. Én nem akarok vele veszekedni! Tehetetlenségemben lecsúszok a fal mentén, és szabadjára engedem a könnyeimet. Megállíthatatlanul folynak, így alig látok tőlük valamit. Bebotorkálok a szobámba. Az ágyra esek, ahol összegömbölyödök és zokogok. Düh, szomorúság, minden így jön ki rajtam. Elmondhatatlanul szeretem Midorit és belehalnék, ha valami történne vele. Márpedig Yesungból bármit kinézek. Ehhez hasonló gondolatokkal nyom el az álom.
Reggel elég fáradt vagyok. Annyira, hogy szó szerint kiesek az ágyból, mivel elbotlok a saját lábamban. Aztán a fürdőbe vánszorgok, próbálok egy kis életet lehelni magamba, valamiféle emberi külsőt varázsolni a fejemre. Mikor ez nagyjából sikerül, lemászok a konyhába. Persze rögtön egy vigyorgást kapok a képembe. Csak tudnám, mi ilyen vicces...
- Jó reggelt, bátyus! Hogy aludtál?
- Nem valami jól... - Abban sem vagyok biztos, hogy meghallotta, olyan halkan motyogtam.
- Oh... hát az nem valmi jó... - A hangja együttérzésről árulkodik. - De talán a kedvenced majd felvidít!
Nahát! Elkészítette nekem a kedvencemet? Annyira aranyos!
- Köszönöm! - Tudom, tele szájjal nem illik beszélni... Kedvenc húgom elkezd nevetni, bár az számomra nem világos, hogy min. De nem is foglalkoztat különösebben, most a kaja a lényeg. Miután elmosogattunk, beülünk a tévé elé, de hát reggel ugye csak az unalmas reklámok és termékajánlók mennek. Felállnék, hogy a szobámba menjek, de Midori visszahúz. Látom rajta, hogy mondani akar valamit, de nem tudom, hogy mit.
- Figyelj... én... ne haragudj a tegnapiért, jó? - Bűnbánóan pislog rám. Hogy tudnék haragudni rá? - Tudom, hogy szemét módon viselkedtem, nem akartalak megbántani! Tényleg sajnálom, csak tudod... - Magamhoz húzom, szorosan. Nem kell magyarázkodnia, nem kell semmit sem mondania. Egyáltalán nem haragszom rá! Kicsit eltolom magamtól. Letörlöm azt az egyetlen kósza könnycseppet az arcáról, majd a helyére nyomok egy puszit. Újra magamhoz ölelem, ha lehet, még szorosabban, mint az előbb.
- Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled... - suttogja.
- Elvesznél. - fejezem be, amit elkezdett.
- Menjünk ma valamerre? - kérdezi hirtelen. - Tudtommal szabadnapotok van.
- Jó ötlet! És mit csináljunk?
- Menjünk állatkertbe! - Nem is rossz ötlet.. Úgyis rég voltunk ott. Összepakolunk, aztán elindulunk. Hamar ott vagyunk. Megvesszük a jegyeket, aztán beszabadulunk az állatok közé. Sokat nevetünk, egészen zárásig ott vagyunk. Nagyon elfáradunk estére. Hazaérve jól esik lezuhanyozni. Sokáig csak áztatom magam a meleg vízben, de kiszállok, mielőtt elaludnék. Alig veszem át a pizsamámat, Midori kopogás nélkül besétál. Ezt nem értem.
- Ma este veled alszom. - közli velem hirtelen. Ez így nem lesz jó. Félek, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon. De próbáljuk meg. Megoldom valahogy.
- Rendben, gyere, bújj be! - Mellém fekszik, én meg átölelem. Lekapcsolom a lámpát és azonnal az álmok mezejére lépek. Másnap reggel, mikor felébredek, húgom még alszik. Óvatosan kimászok mellőle. Szívesebben maradnék, de próbálni muszáj. Hulla fáradt vagyok, mire hazaérek. Ám azonnal elmúlik minden fáradtságom, amint feltűnik, hogy Midori nincs itthon. Hiába szólítgatom, semmi válasz. Már a sírás határán vagyok, amikor belép az ajtón. Azonnal elé ugrok és meg sem várva, hogy mit akar mondani, alaposan leordibálom a fejét.
- Mégis hol a francban voltál, hm? El sem tudod képzelni, mit éltem át! - Meg sem tud szólalni, hitetlenkedve néz rám. Könnyeket látok meg a szemében, majd összecsuklik és a földön zokog. Basszus... Nem kellett volna kiabálnom vele. Ekkora bűntudatot talán még sosem éreztem, mint most. Mégis miért kellett ezt? Heechul, te barom...
- N-nem láttad a papírt az asztalon? - szipog.
- Milyen papírt? - kérdezek vissza. Hülye, hülye, hülye...
- Amit a konyhaasztalon hagytam neked. Egy levelet, hogy elmentem vásárolni...
- Istenem, hogy lehetek ennyire idióta? - Az asztalhoz megyek, és valóban. Ott van a papír. - Kérlek, ne haragudj! Basszus...- Leguggolok elé, hogy egy vonalban legyek vele, két tenyerembe fogom az arcát, majd magamhoz ölelem. - Ha egy kicsit jobban körülnézek... Tényleg ne haragudj!
- Minden oké, nyugi! - Mosolyog, szóval tényleg nem haragszik rám, remélem. Feláll, engem is felsegítve. Kapok tőle egy puszit és egy széles mosolyt. Nekem ez jelent mindent. - Egyébként vettem neked valamit!
Mit vett nekem? Nagyon kíváncsi vagyok! Egyszer csak előveszi a táskájából azt a könyvet, amit már nem is tudom, mióta meg akartam venni magamnak, de valamiért sosem jött össze. Egyszerűen nem jutok szóhoz. Csak nézek rá másodpercekig, mire leesik, hogy meg kéne köszönni.
- Ezt akartam megvenni már hetek óta! Köszönöm!
- Igazán nincs mit! - Olyat tesz, amit nem kellett volna. Összeborzolja a hajamat. Ezért kapni fog! Nagyon csúnyán nézek rá. Valószínűleg tudja, mi jön most, mert elszalad, de simán beérem. Lenyomom az ágyra és elkezdem csikizni. Ő meg csak nevet és sikít. Mikor a feje kezd vöröses árnyalatot felvenni, inkább elengedem. Bár lehet, hogy az lett volna jobb, ha megtartom, mert leborul a földre, de persze ott is csak röhög. Aggódva kérdezem, hogy nincs-e semmi baja, mire csak megrázza a fejét. Mikor már rendesen lélegzik, és nem is nevet már, felállunk a földről és megbeszéljük a vacsora tervet. Miután eldöntjük, hogy mit eszünk, nekiállok elkészíteni. Hamar elkészül. Evés közben végig nevetünk, Midori nem is egyszer félrenyel. Rászólok, hogy ne nevessen az asztalnál. Erre megkapom, hogy én nevettetem. Na köszi! Oké, van benne igazság... Próbálok sértődött arcot vágni, de nem megy. Készülök felállni, de látom hugin, hogy mondani akar valamit. Látom, hogy keresi a szavakat, amik nehezen jönnek.
- Heechul... én... nem is tudom, hol kezdjem. Tudom, hogy azt mondod mindig, hogy tartsam magam távol Yesungtól, de úgy érzem, hogy én is bejövök neki és nem hiszem, hogy bántana. Kérlek, adj egy esélyt a dolognak! - Hihetetlen, hogy mindig meg tud hatni a kiskutyaszemekkel.
- Legyen. De ha csak egy ujjal is hozzád ér, megbánja azt is, hogy megszületett. - Azt hiszem, végleg lemondhatok róla...
- Imádlak! - ugrik a nyakamba, és kapok egy nagy puszit, amin elmosolyodom. - Te vagy a legjobb báty a világon! Nagyon szeretlek! És köszönöm!
- Nincs mit megköszönnöd. A szerelmet nem lehet befolyásolni. Ha szeretsz valakit, akkor szereted. Nincs mit tenni. Sok boldogságot, ha összejön a dolog... - Könnyesedik a szemem, a torkomban meg gombóc van, így suttogok.
- Köszönöm. - motyog. Szerencse, hogy ezután felmegy a szobájába, szabad utat engedhetek könnyeimnek. Lassan megnyugszom. Lezuhanyozok, majd benézek Midorihoz. Már alszik. Úgy döntök, ma este én alszok vele, biztos nem haragszik meg érte. Remélem...
A reggelem jól indul, szegény húgomnak valószínűleg fogalma sincs arról, mit keresek mellette, legalábbis az arckifejezése erről árulkodik. Jót nevetek rajta, mire megsértődik. Azért bízom benne, hogy nem komoly. Bevonul a fürdőbe. Én is nekiállok készülni, munka van ma is. Bekiabálok, hogy elmentem, mire visszaordít, hogy tudomásul vette. Egész jól telik a nap, rengeteget nevetünk, hülyülünk a srácokkal. A jókedvem természetesen csak addig tart, míg haza nem érek. Egyetlen húgom azzal fogad, hogy Yesung elhívta randizni. Remek... Persze nem tilthatom meg neki, hogy randizzon, nem vagyok az apja. De felhívom a figyelmét minden veszélyre, és a lelkére kötöm, hogy legkésőbb éjfélre legyen itthon. Mosolyogva köszönök el tőle, pedig legszívesebben üvöltenék. Miután elmegy, próbálom valamivel lekötni magam. Netezek, olvasok, így eltelik az idő hamar. Közben felmegyek a szobámba. Tíz óra körül hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Most már nyugodt vagyok. Mellesleg nagyon fáradt is, így hamar elalszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése