Testvérekből szeretők - 10. fejezet

10. fejezet - Végre egy jó nap!


Midori POV.

Éjszaka nem alszom valami sokat, annak ellenére, hogy fáradt vagyok. Folyton hülyeségeket álmodok meg gondolkozok. Úgy érzem, túlságosan eltávolodtunk egymással Heechullal. És az a legrosszabb, hogy nem tudom, mi az oka ennek. Nem hagyja, hogy segítsek neki, nem beszél. Erőszakkal meg nem szedhetem ki belőle...
Az a fura előérzete meg érdekes. Aranyos, hogy aggódik értem, de nem lesz baj, tudok én magamra vigyázni.
Hajnaltájban sikerül végre elaludnom, aminek az lesz az eredménye, hogy délután négykor kelek fel, akkor is amiatt, mert éhes vagyok. Lemegyek a konyhába, ahol bátyus újságot olvas. Nem vesz észre, így összerezzen, mikor köszönök neki.
- Szia Heechul! -mosolygok.
- Jó reggelt, Csipkerózsika! - nevet. - Hogy aludtál?
- Hajnal háromig rosszul, utána úgy, mint akit fejbe vágtak.
- Mi volt a baj? - Leteszi az újságot és minden figyelmét nekem szenteli.
- Gondolkoztam... De nem jutottam sokra. - Mosolyogva megrántom a vállam.
- Oh, min gondolkoztál?
- Rajtad. - A teste megfeszül egy pillanatra, aztán felveszi az újságot az asztalról. Nem válaszol. Hát jó.
Kimegyek az udvarra, magammal viszek egy takarót meg egy naptejet. Jó lenne egy keveset barnulni, egy könyv társaságában élvezem a napsugarak melegét. Úgy egy óra múlva úgy döntök, elég lesz a napozásból. Bemegyek, leülök a kanapéra és bekapcsolom a tévét. Pont a zenecsatorna jön be, ahol épp egy SHINee MV-t játszanak. Feltekerem a hangerőt és amilyen hangosan csak tudok, énekelek. Nem sokkal később lebotorkál egy kómás Heechul és leül a kanapéra, magával húzva engem is. Váratlanul ér a dolog, így egy hatalmas visítással adom a srác tudtára, hogy mennyire megijesztett. Ő csak vigyorog, mire nagyon mérgesen nézek rá, bár inkább csak próbálok. Nem jön össze. Ezen persze jót derül. Összeborzolom a haját, amit aztán visszakapok. Gondolhattam volna. A végén már menekülök előle, ő pedig nevetve szalad utánam. Eszembe jut a gyerekkorunk, hogy mennyit játszottunk. Megállok, bátyus meg megbotlik bennem és mindketten hasra esünk. Heechul megtámaszkodik felettem és csak bámul rám azokkal a gyönyörű szemeivel. Csak tudnám, miért jövök totál zavarba! A srác arca egyre közelebb kerül az enyémhez, amit veszélyesnek érzek. Nagyon.
- Heechul, leszállnál rólam? - vigyorgok, hogy zavaromat valahogy leplezzem.
- P-persze. - Rákvörös fejjel feláll, magával húzva engem is. Ránézek és mindkettőnkből kiszakad a röhögés. Az milyen, hogy a semmin is tudunk nevetni? Azt hiszem, jó érzés.
Az órára pillantva döbbenek rá, hogy öt óra elmúlt. Felvetem az ötletet, hogy menjünk el vacsorázni valahová. Keresünk egy jó helyet, autóba ülünk és meg se állunk a város másik végéig. Fél óra alatt ott vagyunk és az előre lefoglalt asztalhoz ülünk. Rendelünk, aztán amíg várunk a kajára, nézzük az embereket és nevetünk rajtuk. Van ott plázacicától kezdve a pletykás idős néniig rengeteg érdekes érdekes figura. Hamar kihozzák a rendelésünket. Már éhesek vagyunk, szóval csendesen nekilátunk eszegetni. Néha, ahogy egymásra nézünk, felnevetünk, de megpróbáljuk visszafogni magunkat, mégis csak nyilvános helyen vagyunk. Mire befejezzünk a kaját, hét óra is elmúlt és az étterem is zár. Tele pocakkal, fáradtan esünk haza, mindketten a saját szobánkba vonulunk és hamar elalszunk.
Másnap reggel érdemes látni Heechul arcát, mikor előállok a kérésemmel.
- Kérlek, hadd kapjak egy cicát! - Hatalmas szemekkel nézek rá.
- Rendben, nem bánom... - sóhajt egy nagyot. - Öltözz!
Rendbe szedem magam, eszem valamit reggelire, aztán követem bátyust az autóhoz. A menhelyre megyünk, ahol azonnal beleszeretek az egyik állatkába. Puha szőre van, barna, foltos és nagyon bújós. Igazi cica.
Hamar megvagyunk az iratokkal is, hazafelé útba ejtjük a kedvenc állatos boltunkat, ahová sokat járunk bámészkodni. Veszünk a cicának párnát, játékokat, etetőtálat, meg mindent, ami kell.
- Mi lesz a neve? - kérdezi Heechul a cicust simogatva.
- Baengshin! - vágom rá rögtön. Fogalmam sincs, honnan jött ez a név, de nagyon tetszik.
- Baengshin... - ismétli meg a srác. - Tetszik!
Úgy tűnik, a cicának is bejön a név, elégedetten nyávog egyet. Egész nap Baengshinnel játszunk, gyorsan eltelik az a pár óra, amit amúgy másra szántunk.
Jó nap volt a tegnapi és a mai is, nagyon sokat nevettünk. Heechul is, akire az utóbbi pár napban nem ez volt a jellemző. Boldog vagyok, és ezekkel a gondolatokkal nyom el az álom, újdonsült cicám társaságában.

Testvérekből szeretők - 9. fejezet

9. fejezet - Miért nem mond semmit?


Midori POV.

Éjszaka, miután szó szerint berobbanok Heechul szobájába hozzábújok – lévén, hogy félek a vihartól -, hamar elalszom. Másnap reggel pedig, miután felébredek, az első amit meglátok, bátyus arca. Annyira aranyos, hogy mindig vigyáz rám! Kap egy jóreggelt-puszit és egy nagy mosolyt.
- Jó reggelt, bátyus!
- Jó reggelt neked is! Hogy aludtál?
- Miután átjöttem hozzád, jól. Köszönöm!
- Nem kell megköszönnöd, természetes. A világ legédesebb húgáért bármit!
- Olyan aranyos vagy! - Jó szorosan megölelem. Nagyon szeretek hozzábújni! - A legjobb bátyus a világon!
Elmosolyodik. Szép a mosolya és én örülök, ha mosolyog, mert az azt jelenti, hogy boldog. 
Csinál reggelit, aztán kiülünk a teraszra, ott eszünk. Pont jó az idő, nem fázok és melegem sincs. Reggeli után Heechul érdeklődik arról, hogy elmegyek-e vele a próbára. Szívesen megyek, úgyis rég találkoztam a srácokkal. Na meg Yesungot is jó lesz újra látni. Gyalog megyünk, az utat végigröhögve, az emberek persze megbámulnak, olyan tipikus 'Normálisak ezek?'-nézéssel. Micsoda besavanyodott népség! Még mindig nevetve lépünk be a próbaterembe, erre a többiek is mosolyogni kezdenek. Odaugrálok Yesunghoz és megcsókolom. Magához ölel. Imádom az illatát! Mosolyogva bontakozok ki az öleléséből. Ekkor meglátom Heechul arcát, rosszallóan néz rám. Megeresztek felé egy engesztelő mosolyt,aztán elhasalok az egyik kanapén, míg ők táncolnak és énekelnek. Ahogy egyszerre mozognak, olyannak tűnnek, mint egy jól működő gépezet. Valóban olyanok ők együtt, mint egy család. Persze a próba nem megy olyan könnyen. Valaki mindig beszól valami vicceset, így Leeteuk legnagyobb bosszúságára sokszor meg kell állniuk, ilyenkor Kangin nyugtatja a leadert. 
Hamar vége a napnak, mindenki elfáradt a végére. A 12 jómadár az öltözőbe vonul, természetesen én nem megyek be velük. Míg bátyust várom, leülök a sarkon, az öltöző előtti kanapéra. Nem tudom, mennyi idő telhet el, hirtelen ajtócsapódást hallok, aztán meglátok egy feldúlt Heechult. Elképzelni se tudom, mi baja lehet, kérdőn nézek könnyes szemeibe. Nem szól semmit, csak megrázza a fejét. Hát, ezt már nem fogom megtudni...
Elindulunk haza. Nagyon örülök annak, hogy nyár van és nem sötétben kell hazagyalogolnunk.
Ahogy szoktuk, most is útba ejtjük a város legjobb fagyizóját, ahol az a kedves néni mindig ad valami finomságot. Valami nasit. Most sütit kapunk, amit az unokája harmadik szülinapjára sütött. Nagyon finom! Veszünk fagyit is, hiszen a süti fagyival a legjobb. Miután megettük, megköszönünk mindent, aztán megyünk tovább. Hamar hazaérünk. Mivel nagyon meleg van, bekapcsoljuk a légkondit, aztán nekiállunk ebédet csinálni, és amíg készül, a nappaliban beszélgetni.
- Heechul... - Megvárom, hogy felém forduljon. - Kérdezhetek valamit?
- Persze, nyugodtan. - felel mosolyogva.
- Tegnap óta olyan... furán viselkedsz. Valami baj van? - Látom az arcán, hogy gondolkodik, hogy kezdjen bele.
- Tegnap délután séta közben rossz előérzetem támadt. Veled kapcsolatban. Azóta félek, nehogy bajod essen.
- Ne aggódj, tudok vigyázni magamra! - Természetesen alig, hogy kimondom, el is vágom az ujjam egy darab papírral, amivel épp szórakozok.
- Biztos vagy benne? - Aggódva nézi az ujjamat a srác. Előkerít valahonnan egy sebtapaszt, amivel ellátja a sebet.
- Látszik, hogy testvérek vagyunk! - nevetek fel hangosan. Erre bátyus elmosolyodik.
- Na igen... - nevet. Eszünk, aztán Heechul egy ásítás kíséretében közli velem, hogy megy aludni. Szép álmokat kívánok neki, aztán én is visszavonulok a szobámba, miután elmosogattam, persze. Rendet teszek a szobában, illene elpakolni a ruhákat, amik az ágyon, a kanapén és egyéb helyeken fellelhetőek. Nem szoktam én ilyen rendetlen lenni, csak... jó, ezt úgyse magyarázom ki. Szép sorban mindent elpakolok, közben észre se veszem, mennyire hamar eltelik az idő. Az órára pillantok, öt múlt. Percekkel később meghallom a szomszéd szobából a Mr. Simple dallamait. Kíváncsi vagyok, mit csinál Heechul. Átmegyek hozzá, amit észre se vesz. Annyira ügyesen táncol! Én persze nem vagyok képes megtanulni, bárhogy próbálom....
Ahogy véget ér a dal és a srác kifulladva leül az ágyára, elkezdek tapsolni, mire szerencsétlen úgy megijed, hogy befejeli az ágy feletti polcot. Rögtön odaszaladok hozzá és adok egy puszit oda, ahol vélhetően fáj a feje, plusz a pofijára is kap, mintegy bocsánatkérésként. Egy könnycseppet pillantok meg a szeme sarkában, amit nem tudok mire vélni.
- Bátyu, ennyire fájt? - Komolyan aggódom érte... Nem értem, mi van vele mostanában, és ez aggasztó... Főleg, hogy semmit nem mond...
- Fáj... - suttogja alig hallhatóan, aztán bebújik az ágyba, egészen apróra összehúzva magát. Betakarom, adok neki egy puszit, aztán elhagyom a helyiséget. Épp hogy bezárom az ajtót, meghallom, hogy sír. Bár tudnám, mi a baja! Segíteni akarok neki, de folyton hárít és nem engedi, hogy bármit is megtudjak arról, ami a szívét nyomja.
A szobámba megyek, leülök az ágyra és gondolkozok. Valahogy muszáj segítenem rajta! De ha nem mond semmit... Pedig régebben mindent megbeszéltünk. Ötletem sincs, mi változtatta meg ennyire... A nagy gondolkozásban elálmosodom, az álommanók hamar legyőznek.

Testvérekből szeretők - 8. fejezet

8. fejezet - Fáj...


Heechul POV.

Nagyon jól aludtam, ennél frissebben talán még sosem keltem. Ráadásul Midori még alszik, ugyanúgy, ahogy este hozzám bújt. Nem akarok megmozdulni, felkelteni őt. Annyira gyönyörű, miközben alszik! Sokáig nézem őt. Egészen addig, amíg mozgolódni nem kezd, majd mikor meglát, elmosolyodik és kapok egy puszit. 
- Jó reggelt, bátyus! - mosolyog még mindig.
- Jó reggelt neked is! Hogy aludtál?
- Miután átjöttem hozzád, jól. Köszönöm!
- Ugyan! A világ legédesebb húgáért bármit!
- Olyan aranyos vagy! - ölel meg. - A legjobb bátyus a világon!
Jól esnek a szavai, ám az tőrként hatol a szívembe, hogy csak bátyjaként tekint rám... De nem szabad megtudnia az igazat, jobb ez így.
Készítek reggelit, amit kivételesen a teraszon fogyasztunk el. Jó az idő, bár kicsit lehűlt az eső után,de csak annyira, hogy az ember ne süljön meg már kora reggel. Reggeli után megkérdezem Midorit, hogy nincs-e kedve elkísérni a próbára. Örömmel jön, ami engem megnyugtat, így nem kell aggódnom az előérzetem miatt, ami egy percig sem csillapodott tegnap óta. 
Felöltözünk és elindulunk a próbaterembe, kivételesen gyalog. Gyönyörű az idő, ami a kedvünkre is kihat, végig nevetünk és bohóckodunk vidáman köszönök a többieknek, ám a mosoly lehervad az arcomról, amint meglátom Yesungot a húgom közelében. Valamiért nagyon gyanús nekem a srác. Rám mosolyog, de a mosolyában van valami kárörvendő, valami gúnyos, amit nem tudok mire vélni, és egyáltalán nem nyugtat meg. Persze nem tehetek semmit, mivel együtt vannak. Én meg egyszerre vagyok dühös és elkeseredett. Az összes reményemet elvesztettem már... De most nem hagyom, hogy bármi is elrontsa a kedvem! A próba jó hangulatban telik, sokszor nem is tudunk a táncra koncentrálni a nevetéstől. Nagyon hamar eltelik a nap, mindenki hullafáradtan vonszolja magát az öltözőbe. Hamar átöltözünk, elköszönünk egymástól és elindulunk haza. Azaz én csak indulnék, de a húgomat sehol sem találom. Eluralkodik rajtam a pánik, minden lehetséges helyen keresem Midorit. Mikor kilépek az ajtón, akkor látom meg, hogy a kanapén ül és engem vár. Könnyek szöknek a szemembe a megkönnyebbüléstől. 
Hazafelé vesszük az irányt, közben bemegyünk a kedvenc fagyizónkba is, ahol a kedves fagyis hölgy mindig meglep minket valami aprósággal, ez most sincs másképp. Ezúttal a házilag készített sütijéből kapunk egy-egy szeletet. Leülünk az egyik padra és jóízűen elfogyasztjuk a sütit a fagyi társaságában. Miután elpusztítottunk mindent és megköszöntük az apró figyelmességet, folytatjuk az utat haza. Most már nagyon meleg van, jó lesz mielőbb otthon lenni. Otthon bekapcsoljuk a légkondit és leülünk a nappaliban beszélgetni.
- Heechul... – Felé fordulok. - Kérdezhetek valamit?
- Persze nyugodtan. - mosolygok.
- Tegnap óta olyan... furán viselkedsz. Valami baj van?
- Séta közben tegnap rossz előérzetem támadt. Veled kapcsolatban. Azóta félek, nehogy bajod essen.
- Ne aggódj, vigyázok magamra! - Épp, hogy kimondja, elvágja az ujját egy papírral.
- Biztos vagy benne? - kérdezem aggódva. Bólint. Keresek sebtapaszt és beragasztom az ujját
- Látszik, hogy testvérek vagyunk. - nevet. - Elmosolyodok. De a mosoly keserédes, csak bánatot hoz a szívembe. Ezt persze lepleznem kell.
- Na igen... - nevetek én is.
Ebéd után úgy döntök, alszom egyet. Lefárasztott a próba, meg a meleg is. Azt hiszem, ezalatt a pár nap alatt, amíg csak rémálmom volt, a mostani a legszebb. Semmi különös, csak a húgommal álmodok. Fura ezt így kimondani, de talán érthető.
Szinte újjászületve ébredek, délután ötkor, ami azt jelenti, hogy öt órát aludtam. Azért remélem, este nem lesz gond az elalvással...
Úgy tűnik, nem volt elég nekem a táncból, beteszem a Mr. Simple-t, kikapcsolok és átadom magam a zenének. Észre se veszem,hogy közben Midori bejött, csak mikor véget ér a dal és tapsolni kezd. Erre úgy megijedek, hogy lefejelem a polcot. A lány rögtön mellettem terem és puszit nyom a fájó pontra, plusz az arcomra is jut.
'Istenem, most olyan szívesen...' NEM! Kim Heechul, ezt ki kell verned a fejedből! Bár ilyen könnyű lenne... Egy könnycsepp gördül le arcomon.
- Bátyus, ennyire fájt? - hallom meg Midori aggódó hangját.
- Fáj... - suttogom, majd az ágyhoz vonszolom magam, bebújok és összehúzom magam egészen apróra. Hugi betakar, ad egy puszit majd becsukja maga mögött az ajtót, belőlem pedig kitör a zokogás, amit igyekszek a párnával tompítani.
Így ér véget egy tökéletesen indult nap... Éreztem!
Hamar álomba sírom magam.

Testvérekből szeretők - 7. fejezet

7. fejezet - Nem tudom elfelejteni!


Heechul POV.

Reggel, mikor kinyitom a szemeimet, az első, amit megpillantok, húgom arca. Kisebb szívrohamot kapok, meg sem bírok szólalni, csak percek múlva.
- T-te mit keresel itt?
- Tegnap este átjöttem hozzád. Figyelj... - Nagy levegő, folytatja. - Ne haragudj a tegnapiért, csak... kicsit össze voltam zavarodva... Tényleg sajnálom.
Végigsimítok arcán, aztán magamhoz húzom. Szorosan ölelem, ő pedig még jobban hozzám bújik. Hirtelen sírni kezd, és még erősebben kapaszkodik belém. Fogalmam sincs, mi lehet a baj, nem válaszol.
- Csss... Mi a baj? Ne sírj! - A hátát simogatom, hátha ettől megnyugszik. Mikor úgy érzem, megnyugodott, kicsit eltolom magamtól, letörlöm a könnyeit és kap egy szájra puszit. Látom rajta, hogy eléggé meglepte a dolog, de ami azt illeti, engem is.
- Heecul, ez... 
- Ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém... - Úgy gondolom, jobban teszem most, ha elvonulok, de Midori visszaránt. Bocsánatot akarok kérni az előbbiért, de megcsókol. Nem tudom, mit csináljak. Végül a vágy felülkerekedik bennem, átölelem a lányt és addig csókolom, amíg a levegőnk kitart. Miután ajkaink elváltak, csak bámulunk egymásra. Egyikünk sem érti a dolgot. Aztán Midori feláll és kimegy a szobából egy „Sajnálom...” után. Hogy teljesen őszinte legyek, én nem sajnálom a dolgot. De mégis, a húgom. És ezt nem szabadna. Még akkor se, ha igazából... Áh, mindegy is... Bonyolult. Összekaparom magam, aztán szólok huginak, hogy leléptem próbára. Egész nap kettőnkön pörög az agyam. Hullafáradtan esek haza, és bár semmihez sincs se kedvem, se erőm, beszélnünk kell.
- Hugi, beszélhetnénk? - szólok utána, mikor elindul a szobája felé.
- P-persze.
Leül mellém. Érzem, hogy bámul, de nem bírok megszólalni. Végül nagy nehezen ráveszem magam a beszédre.
- Nézd, ami ma reggel történt...
- Ne mentegetőzz, az én hibám volt. - Kerüli a tekintetemet. - Csak felejtsük el, oké? 
Felmegy a szobába, hallom, ahogy bezárja az ajtót. Én meg lent maradok, gondolkozok. Azonban semmire nem jutok, csak magamat marcangolom. A könnyeimet hiába próbálom visszatartani, úgyis utat törnek maguknak. A lábaimat felhúzom és a térdemre hajtom a fejemet. Nem tudom,mennyi idő telhet el, arra eszmélek fel, hogy Midori közli, hogy lelép. Biztos vagyok benne, hogy Yesunggal van, megint. Hát persze, ki mással lenne, ő a barátja... Hamar elalszok, kimerített a mai nap. Félálomban még érzékelem, hogy kapok egy puszit hugitól, aztán teljes sötétség.
Másnap reggel korán kelek, és mivel visszaaludni már nem tudok, kimegyek a konyhába reggelit készíteni. Váratlanul ér Midori hangja, annyira megijedek, hogy a tányér, amit épp a kezemben tartok, hangos csattanással esik a földre és törik sok apró darabra, akárcsak a szívem. A lány rögtön mellém fut és segít eltakarítani a szilánkokat. Elmegy valamerre, én meg utána nézek, erre elvágja a kezem egy kis darab. Fájdalmasan felszisszenek, mire hugi leguggol mellém.
- Bátyus, jól vagy? - Elővesz egy sebtapaszt és beragasztja az ujjam. 
- Köszönöm... - Szerintem meg se hallotta, olyan halkan mondtam. Pár percig mintha gondolkozna, majd megszólal.
- Tudom már, mi a te bajod, bátyus! - mosolyog. Értetlenül nézek rá. - Az a baj, hogy nincs senkid. Az egyik barátnőm teljesen odavan érted... Ráadásul...
- Nem kell nekem senki! - Csak te... - Jól megvagyok egyedül... - Hazudok. Felállok és a szobámba sietek. Magányra van most szükségem. Előveszek egy könyvet, de csak olvasom a betűket, nem is fogom fel igazából, mi van benne. Nem köt le, pedig örülnék, ha valami most elterelné a figyelmemet arról, ami velem történik. Bele fogok őrülni. Azt meg senki sem díjazná...
Mivel úgy érzem, hogy a négy fal összenyom, sétálni megyek, előtte persze benézek Midorihoz. Ahogy látom, elaludt. Még egy ideig nézem őt, aztán egy papírra leírom neki, hogy sétálni mentem. Amíg még nincs olyan meleg, az utcákat járom, ügyelve arra, hogy senki se ismerjen fel. Már elég messze járok, amikor hirtelen rossz előérzetem támad. Gyors hátraarc és hazafelé veszem az irányt, az utolsó kilométereket már rohanva teszem meg. Szinte betöröm az ajtót, amit be se zárok magam után, szaladok Midori szobája felé. Mikor benyitok, a benntartott levegőt kiengedem, a megkönnyebbülés jeleként. Még mindig alszik. Mosolyogva becsukom az ajtót, aztán a saját birodalmamba vonulok. Pakolászok, rendet teszek. Most valahogy sokkal nyugodtabb vagyok. Hamar eltelik a nap. Lezuhanyzok és megágyazok, aztán bebújok az ágyba, ám ekkor hatalmasat dörög. Összerezzenek. Szép kis vihar lesz éjszaka... Nagyot sóhajtok, ezzel egy időben bal oldalamra fordulok és lekapcsolom a lámpát. Rá pár másodpercre nyílik az ajtó és egy rémült Midori ugrik be az ágyba.
- Ne kérdezz semmit, oké? Megijedtem! - bújik hozzám. Elmondhatatlanul jó érzés a karjaimban tartani egy egész külön töltött nap után. Most úgy beszélek, mintha egy szerelmes filmben lennék. Mondjuk a szerelem részemről megvan... De inkább ne menjünk bele. Ki kell pihennem magam, mert a többiek már így is rákérdeztek arra, hogy mi a bajom. Találgatnak. Mindenféle hülyeségeket. Elmondani viszont biztos nem fogom, hogy miért vagyok ennyire mélyponton.
Magamhoz húzom Miorit és őt ölelve engem is hamar utolér az álom.

Testvérekből szeretők - 6. fejezet

6. fejezet - El kell felejtenünk!


Midori POV.


Reggel egyszerre ébredünk Heechullal, aki körülbelül halálra rémül, mikor meglát. Percekig csak tátog, meg sem tud szólalni. Végül nagy nehezen kinyögi, amit akar.
- T-te mit keresel itt?
- Tegnap este átjöttem hozzád. Figyelj... - Nagy levegőt veszek. - Ne haragudj a tegnapiért, csak... kicsit össze voltam zavarodva... Tényleg sajnálom.
Végigsimít az arcomon, aztán magához húz. Szorosan tart a karjaiban, én pedig bújok hozzá. Utálok veszekedni vele! Elerednek a könnyeim, fogalmam sincs, miért. Úgy kapaszkodok belé, mintha az életem múlna rajta. Észre sem veszem, de már zokogok. Bátyus ijedten néz rám, nem tudja, mit kezdjen a helyzettel.
- Csss... Mi a baj? Ne sírj! - Simogatja a hátamat, amitől picit megnyugszom. Mikor már nem sírok, kicsit eltol magától és letörli a könnyeimet, majd ad egy puszit a számra. Ez lesokkol.
- Heechul, ez...
- Ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém... - El akar menni, de megfogom a csuklóját és visszarántom. Valamit mondani akar, ám befogom a száját. Egy csókkal. Nagyon meglepődök saját magamon. Ha józanon is úgy érzem, hogy vágyom a csókjára, ott nagy a baj. De mindketten érezzük, hogy akarjuk ezt. Egyre vadabbul csókoljuk egymást. Elválunk, mikor elfogy a levegőnk, aztán csak nézünk egymásra hitetlenkedve. Mindkettőnk szemében ott a kérdés, hogy ez most mi volt? Azt hiszem, az lesz most a legjobb, ha egy kicsit egyedül maradok.
- Sajnálom... - suttogom, majd ott hagyom Heechult. Átmegyek a saját szobámba. Felöltözök, aztán leülök az ágyra és gondolkozom. Annyira jól esett! De fogalmam sincs, miért és hogyan történhetett meg mindez. Hiszen ő a bátyám! A testvérem! És az ember nem csókolózhat a saját testvérével! Ez... beteg és perverz dolog! Természetellenes... El kell felejtenünk azt, ami tíz perce történt kettőnk közt. Úgy fél óra múlva Heechul benyit a szobámba, hogy elment próbálni. Bólintok, hogy rendben. Ezt mindenképp meg kellesz beszélnünk, csak azt nem tudom, hogy kezdünk majd hozzá. Nem találom a helyem egész nap. Csak járkálok a lakásban, azt sem tudom, mit csináljak. És semmire sem jutok a kettőnk dolgával kapcsolatban...
Nagyot sóhajtva ülök le a kanapéra, mikor nyílik az ajtó. Látom bátyuson, hogy ő is egész nap ezen gondolkodott. És azt is, hogy ő se jutott előrébb, mint én. Elindulok a szobámba, de utánam szól.
- Hugi, beszélhetnénk? - A gyomrom görcsbe rándul.
- P-persze.
Leülök mellé és nézek rá, de nem nagyon akar megszólalni. Percekig ülünk néma csendben, aztán nagy nehezen belekezd.
- Nézd, ami ma reggel történt...
- Ne mentegetőzz, az én hibám volt... - Nem nézek rá. - Csak felejtsük el, oké? - suttogok. Felmegyek a szobámba. Ezúttal semmi sem akadályoz meg benne. A helyiségbe érve úgy döntök, felhívom Yesungot. Most az ő társaságára van szükségem. Háromszor kicseng, utána felveszi.
- Szia Midori! Mi újság?
- Szia! Ráérsz most? Jó lenne beszélgetni valakivel...
- Persze, hogy ráérek! Valami baj van? - kérdezi aggódva.
- Azt hiszem, igen... Hülyeséget csináltam.
- Találkozzunk fél óra múlva a parkban! Szia!
- Rendben, szia!
Kicsit összeszedem magam, felöltözök, aztán lemegyek szólni Heechulnak, hogy elmentem. Felkapja a fejét, a szemében könny csillan meg. Annyira sajnálom őt, de nem tehetek semmit. Egy utolsó pillantást vetek rá, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Annyira rossz látni, hogy szomorú! Ráadásul miattam.
Hamar ott vagyok a park bejáratánál, Yesung még nem érkezett meg. Pár perccel később ő is befut, csókkal üdvözöl. Hozzábújok, ő pedig szorosan átölel. Leülünk egy padra. Megfogja a kezem, aztán megszólal.
- Szóval? Milyen hülyeséget csináltál? Csak nem akkora a baj! - mosolyog. 
- Megcsókoltam a saját bátyámat. - mondom el egy levegővel. Rögtön lehervad a mosoly az arcáról.
- Hogy mi? - néz rám teljesen elképedve.
Azt hiszem, nem volt túl jó ötlet elmondani neki. Most biztos megutál, amit nem akarok. Bűnbánóan nézek rá.
- Kérlek, ne utálj meg! Nem tudom, hogy történhetett meg ez, de többet nem fordul elő! Bocsáss meg! Szeretlek... - halkul el a hangom. Az állam alá nyúl és felemeli a fejemet.
- Felejtsük el! - A mosolya láthatóan kényszeredett. - Én is szeretlek. 
Hát ez nem győzött meg, de azért hátha nem haragszik rám nagyon. Elmosolyodom, jelezve, hogy minden rendben. Megfogja a kezem és elindulunk. Sétálgatunk a parkban, nevetgélünk. Talán nincs minden veszve. Egészen sötétedésig vele vagyok, majd hazakísér. Az ajtónál hosszasan csókolózunk. Annyira szeretem! Szorosan magához ölel, aztán elenged és elindul hazafelé. Még egy ideig nézem, ahogy távolodik, aztán belépek a lakásba. Mikor megpillantom a kanapén alvó Heechult, elmosolyodom. Nem akarom felébreszteni. Óvatosan betakarom, adok egy puszit az arcára, aztán a szobám felé veszem az irányt. Gyorsan lezuhanyozok, aztán az ágyba zuhanok és gondolkozok. Nagyon jól éreztem magam Yesunggal. Sikerült kivernie a fejemből azt, ami miatt ki vagyok készülve. Persze most megint eszembe jut, ami egyenlő azzal, hogy nem fogok éjszaka aludni. Miért pont én kerültem ilyen lehetetlen helyzetbe? Ez így nagyon nem jó... Talán úgy kéne tennem, mintha semmi sem történt volna, akkor könnyebb lenne? Fogalmam sincs, teljesen össze vagyok zavarodva. Úgy döntök, ezzel csak holnap foglalkozok, az álmosság végül úrrá lesz rajtam. 
Meglepően nyugodtan alszom és kipihenten ébredek. A gyomrom jelzi, hogy ideje lenne valamivel megtömni, ami rádöbbent arra, hogy tegnap délelőtt óta semmit sem ettem. Kimegyek a konyhába, ahol Heechul épp reggelit készít. Úgy tűnik, nem vett észre. Ráköszönök, mire kiejti a kezéből a tányért, ami a padlóra érve sok apró darabra hullik. Odaszaladok bátyus mellé, hogy segítsek neki felszedni a darabkákat, ha már miattam esett le az a tányér. Kerítek egy seprűt, hogy összeseperjem szilánkokat. Ép mondani akarom Heechulnak, hogy vigyázzon, nehogy elvágja a kezét, ám abban a pillanatban felszisszen. 
- Bátyus, jól vagy? - Leguggolok elé, hogy megnézzem, mennyire vágta meg az ujját. Szerencsére nem vészes. A szekrényből kiveszek egy sebtapaszt és beragasztom a sebet. 
- Köszönöm. - motyogja maga elé. Ez így nem mehet tovább! Nem vagyok hajlandó azt nézni, hogy ennyire szomorú! Nem bírom nézni... Hirtelen ragyogó ötletem támad. Barátnőt kell kerítenem neki! 
- Tudom már, mi a te bajod, bátyus! - mosolygok rá tettetett vidámsággal. Kérdőn néz rám, így folytatom. - Az a baj, hogy nincs senkid. Az egyik barátnőm teljesen odavan érted... - tűnődök el. - Ráadásul... 
Be sem fejezem, Heechul durván a szavamba vág. 
- Nem kell nekem senki! Jól megvagyok egyedül... - Elsétál mellettem, majd már csak a szobaajtó csapódását hallom. Én nem ezt akartam! Bocsánatot kéne kérnem tőle... De mi rosszat tettem? Komolyan nem értem őt... Miért ilyen furcsa velem mostanában? 
Végül úgy döntök, nem megyek utána, hagyom, hogy egy kicsit megnyugodjon, holnap reggel kiengesztelem valamivel. 
Hosszú ideig áztatom magam a kádban, de mikor már majdnem elalszok és kis híján belefulladok a vízbe, rájövök, hogy az ágyban kényelmesebb lenne – és kevésbé veszélyes. Gyorsan magamra kapom a pizsamámat, aztán bebújok az ágyba. Rögtön elalszom.

Testvérekből szeretők - 5. fejezet

5. fejezet - Nem értem magunkat


Midori POV.


Mivel fáradt vagyok, hamar elalszok. Kicsivel később arra ébredek, hogy szomjas vagyok, ezért úgy döntök, hogy – mivel nincs kedvem lemenni a konyhába – a fürdőben iszok. El is indulok, ám ekkor meghallom, hogy bátyus a nevemet kiabálja. Irányt váltok és a szobája felé indulok. Messzire azonban nem jutok, mert beleütközök félúton.
- Hát te mit keresel itt ilyenkor? - kérdezi Heechul.
- Hozzád indultam. - felelem. - Arra keltem, hogy a nevemet kiabálod. Mi történt? - aggódom érte!
- Rosszat álmodtam. - A hangja fáradt. - Gondoltam kimegyek az udvarra levegőzni egy kicsit. Nem merek visszaaludni.
- Ennyire rossz volt?
- Igen... - feleli egy kis hallgatás után. Szorosan átölelem, ő pedig elkezd zokogni. Simogatom a hátát, hogy megnyugodjon, valamennyire használ. Kisétálunk az udvarra, aztán a hintaágyban ülve csendben bámuljuk az eget. Megnyugtató ez a csend.
- Szeretnéd elmondani? - Bólint. És mesél. Olyanokat álmodott, amin elmosolyodom. Nem mintha olyan vicces dolgok lennének, hanem mert nagyon édes, hogy ennyire félt!
- De hát ez sosem fog bekövetkezni! Ne aggódj! - Átölelem. Így ülünk valameddig, aztán bemegyünk, mivel kezd lehűlni a levegő. Rákérdezek, hogy aludjak-e ma este vele, amire persze igenlő választ kapok. Valahogy meg is tudom érteni... Átölelem és már alszok is. Másnap reggel, mikor kinyitom a szemem, Heechul arca az első, amit megpillantok. Rögtön kapok is egy mosolyt és egy puszit. Ezután még vagy fél órán keresztül csak fetrengünk az ágyban, aztán rávesszük magunkat, hogy felöltözzünk. Reggeli után elsétálunk a parkba. Rengeteg dolgot felidézünk, beszélgetünk. Bátyus kicsit elgondolkozik valamin. Nem akarom zavarni. Amúgy is, olyan szép az arca! Belefeledkeznék a látványba, ám a telefonom csörgése megzavar. Ami lássuk be, talán nem is akkora baj. Mert az egy dolog, hogy Heechul nem rossz pasi, de a bátyám! Amúgy meg azt hiszem, fel kéne vennem a telefont.
- Halló! - szólok bele vidáman.
- Szia Midori! - Ezt a hangot ezer közül is felismerem.
- Szia Yesung! Mi újság?
- Lenne kedved ma este elmenni valamerre? - Mosolyog. Szinte látom.
- Persze! Hová megyünk?
- Hadd legyen meglepetés! Ötre érted megyek.
- Rendben, várlak! Szia!
- Szia! -Elköszön majd leteszi.
Időközben drága bátyám is „visszatért” a gondolkodásból. Legalább két percbe beletelik, mire felfogja, hogy mit mondtam neki. Mikor ez sikerült, megkérdezi, hogy hova visz ma Yesung. A válaszom hallatán, miszerint fogalmam sincs, mert meglepetésként emlegette, mintha megvonaglana az arca. Nem tudom mire vélni, így nem is foglalkoztat különösebben. Azért a jó tanácsok nem maradnak el, ráadásul tizenegyre itthon kell lennem. Nem tetszik, de nem tudok mit tenni ellene. Lassan hazaindulunk. Heechul ebédet készít, én addig tévét nézek. Ebéd után nekiállok ruhát választani, ami nem egy egyszerű dolog. Nem is tudom, hányszor öltözöm át, mert mindig van valami, ami nem tetszik. Épp hogy belefér még a smink és a hajam rendbeszedése, alig vagyok kész, Yesung csenget. Rohanok ajtót nyitni, boldogan vetődöm szerelmem ölelésébe. Legalább fél percig így állunk, aztán észbe kapok, hogy menni kéne. Hátrafordulok, hogy elköszönjek bátyustól, ám az arcán mintha döbbenet ülne. Csak nézek rá, aztán megkérdezem, hogy minden oké-e vele. Erre egy „Persze, minden rendben!” választ kapok.
Mielőtt elhagynánk a lakást, adok Heechul arcára egy puszit, aztán csapódik utánunk az ajtó. Nagyon izgatott vagyok, hiszen még mindig nem tudom, hová megyünk. De ez mit sem számít, hiszen Vele vagyok. Beülünk az autóba és elindulunk. Egy jó fél óra kocsikázás után meg is érkezünk, nekem pedig tátva marad a szám. A város legújabb, legmenőbb szórakozóhelyére hozott Yesung. Bent – ha lehet – még inkább elcsodálkozom, annyira klassz minden. Leülünk egy asztalhoz és rendelünk valami italt. Amíg várunk, beszélgetünk.
Fogalmam sincs, mikor és hogyan, de Yesung egész közel került hozzám. Az arca pár centire van az enyémtől. Teljesen zavarba jövök, talán el is pirulok. Ő ezt egy édes mosollyal nyugtázza. A köztünk lévő kis távolságot is megszünteti, puha ajkai lágyan becézgetik az enyéimet. Átadom magam az érzésnek, magamhoz közelebb vonva a srácot. A pincér köhögése jelzi, hogy egy kicsit belefeledkeztünk a dologba. Leteszi elénk az italokat és mosolyogva elmegy. Csillogó szemekkel nézek Yesungra, ő pedig végigsimít arcomon. Újabb csókba von bele, amit ezúttal senki sem zavar meg. Még egy kis ideig bent vagyunk, aztán úgy döntünk, hogy a friss levegőt választjuk. Megfogja a kezem, így sétálunk a környéken. Útközben belebotlunk pár ismerősbe, akik épp a kocsmába mennek, így velük tartunk. Yesungnak támad egy ötlete, miszerint játsszunk „Ki tud többet inni?” versenyt. Bár sosem ittam még így, társaságban, de nem akarok gyávának tűnni, ezért iszok. Pár pohár vodka után már érzem, hogy kezd elnehezülni a fejem és szédülök. Nem foglalkozom vele. Bár én még mindig jobban bírom, mint az egyik csaj, aki már most semmit nem tud magáról. Szép sorban fogynak a legkülönfélébb alkoholok, körülöttem pedig mindenki részeg már. Tehát nyertem. Ránézek a telefonom kijelzőjére és rádöbbenek, hogy bizony jócskán éjfél után jár már az idő. Erre elkezdek röhögni. Totál nem vagyok magamnál. Yesunggal elköszönünk a többiektől, aztán nagy nehezen hazatántorgunk. Hazakísér, majd az ajtónál megcsókolom, aztán ő is elindul haza.
Óvatosan, a lehető leghalkabban beosonok a lakásba. Valamiért erős késztetést érzek arra, hogy megcsókoljam Heechult. Remélem, még ébren van. Benyitok a szobájába.
- Bátyus, alszol?
- Nem, téged vártalak. - mosolyog. Istenem, de édes mosolya van! Hogyhogy eddig nem tűnt fel? Közelebb lépek hozzá, ő meg ledöbben. - Te ittál?
Felpattan az ágyról, fogalmam sincs, miért. De őszintén szólva nem is érdekel. A pólójánál fogva magamhoz rántom majd ajkaimat az övére tapasztom. Ő nem csinál semmit, csak áll egy helyben. Aztán, mintha észbe kapna, leszed magáról, innentől pedig semmire nem emlékszem.
Reggel hatalmas fejfájással ébredek. Megpillantom az asztalon a gyógyszert és a vizet, az ajkaimra pedig mosoly kúszik. Milyen édes bátyustól, hogy gondolt rám! Nagy nehezen kimászok az ágyból, beveszem a fájdalomcsillapítót, utána elmegyek zuhanyozni. Jól esik, ahogy a forró víz simogatja a bőrömet. Heechul már biztos elment itthonról. Mennyi lehet vajon az idő? Talán már dél is elmúlt. A fejfájásom is csillapodott, kicsit jobban vagyok, a hányingert leszámítva. A nap nagy részét tévézéssel töltöm. Hamar eltelik az a pár óra, amit egyedül töltök. És azt hiszem, vár rám egy több szempontból is kínos beszélgetés bátyussal.
Valahogy megérzem, mikor ér haza. Épp a kulcsot keresi az ajtó előtt állva, mikor kinyitom azt. Mondana valamit, de én előbb belekezdek.
- Bátyus, beszélhetnénk?
- Persze, de előbb menjünk be. - Becsukom az ajtót majd követem Heechult a nappaliba. Leülünk és belekezdek.
- Tegnap kicsit sokat ittam... Nem igazán emlékszem mindenre, de annyi rémlik, hogy... megcsókoltalak. Így volt?
- Igen, így történt... 
- Úristen, ez annyira ciki! Ne haragudj! - Ég a képem, de nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy mennyire puha ajkai vannak.
- Nem történt semmi. - mosolyog. - Engem inkább az érdekelne, hogy miért ittál.
- Hát... izé... az úgy volt, hogy játszottunk. - Kínosan vigyorgok. - Olyat, hogy ki tud többet inni. Én nyertem...
- Engem az érdekel a legkevésbé, hogy ki nyert... De mégis... kinek az ötlete volt ez a hülye játék?
- Yesung találta ki....
- Tudtam... - Gondterhelten sóhajt egyet. - Még egy ilyen húzás és esküszöm, megverem.
- Miért utálod ennyire őt? - Komolyan nem értem... Mi baja van vele?
- Az mindegy.
- Nem mindegy! Tudni akarom, miért utálod ennyire a pasimat! - Nem akarok veszekedni vele, de felhúzott. Ha baja van vele, miért nem mondja el?
- Nem mondhatom el, ne haragudj! Majd talán egyszer, valamikor. - Jó, innentől kezdve nem érdekel. Ha nem mondja el, akkor nem mondja el. Felmegyek a szobámba, jó hangosan bevágva magam mögött az ajtót, jelezve, hogy hagyjon békén.
Beállok a zuhany alá. A forró víz jót tesz, lenyugszom tőle. Komolyan azt akarom én, hogy Heechul békén hagyjon? Jobban vágyom a közelségére most, mint eddig valaha. Nem tudom, mi miatt van ez, de így érzem. Zuhanyzás után halkan kinyitom a szobám ajtaját, majd átosonok bátyus szobájába. Bemászok mellé az ágyba, ő pedig álmában magához ölel. Én is átölelem, aztán nem is kell sok ahhoz, hogy elaludjak.